Szabadulószoba segítségével ismerkedhetnek meg az emberkereskedelem áldozataival az érdeklődők

2022. szeptember 21. 15:56 2022. szept. 21. 15:56

A szabadulószobának berendezett lakókocsi 2022. szeptember 19-30. között Magyarországra érkezik a Holland Rendőrség és a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (PTE ÁJK) Emberkereskedelem Elleni Kutatócsoportja szervezésében.

Az Escapevan, azaz a „szabaduló-kocsi” elnevezésű program keretében a látogatók megismerik Nóra történetét, akit először Magyarországon, majd Hollandiában kényszerítettek prostitúcióra, végül a hatóságok munkájának köszönhetően megmenekült. A szabadulószobából különböző feladatok útján lehet kijutni. A program célja, hogy „láthatóvá” tegye az emberkereskedelem áldozatait és az őket érő megpróbáltatásokat. Az interaktív feladatok megoldásával a résztvevők segíthetnek a virtuális áldozatnak, Nórának, megmenekülni.

A projekt megnyitójára 2022. szeptember 19-én, Budapesten, az V. kerületi Városháza Parkban 10 óra 30 perckor kerül sor. A megnyitón beszédet mond a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának képviseletében dr. Mohay Ágoston, nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettes. A megnyitóra meghívást kaptak továbbá az Igazságügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-Főkapitányság illetékesei.

A szabadulószobának berendezett lakókocsit Budapesten, Székesfehérváron, Pécsen, Szegeden, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon tekinthetik meg az érdeklődők az alábbi helyszíneken és időintervallumokban:

  • szeptember 19. Budapest, V. kerület Városháza park, 9:00-20:00;

  • szeptember 20. Budapest, V. kerület Városháza park, 9:00-16:00;

  • szeptember 21. Székesfehérvár, Palotai kapu tér, 9:00-16:00;

  • szeptember 22. Pécs, Fürdő utca, 9:00-20:00;

  • szeptember 23. Pécs, Fürdő utca, 9:00-20:00;

  • szeptember 24. Szeged, Aradi vértanúk tere, 9:00-16:00;

  • szeptember 26. Szolnok, Hild János tér, 9:00-16:00;

  • szeptember 27. Debrecen, Kossuth tér, 9:00-16:00;

  • szeptember 28. Nyíregyháza, Kossuth tér, 9:00-16:00;

  • szeptember 29. Miskolc, Szent István tér, 9:00-16:00;

  • szeptember 30. Budapest, V. kerület Városháza park, 9:00-20:00.

 

A program szervezésében közreműködnek a magyar rendőrség áldozatsegítő hálózatának tagjai, akikkel a látogatók elbeszélgethetnek az emberkereskedelem jelenségéről is. A programra minden érdeklődőt nagy tisztelettel várnak a szervezők. Különösen ajánlják a veszélyeztetett csoportokba tartozó személyeket gondozó, nevelő és oktató intézményeknek, hogy a fokozott veszélynek kitett személyek minél hamarabb megismerkedjenek az emberkereskedelem veszélyeivel.

Címlapkép: Illusztráció, Pexels