Tajvani kapcsolatokat épít Pécs a félvezetőipar és az okosváros-fejlesztés terén

2026. március 27. 12:45 2026. márc. 27. 12:45

A jövő iparágaihoz kapcsolódó nemzetközi együttműködések kiépítése állt annak a tajvani szakmai útnak a középpontjában, amelyen március közepén Tajpejben vett részt Ruzsa Csaba, Pécs gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. A látogatás célja a félvezetőipari kapcsolatok erősítése, a beszállítói lehetőségek feltérképezése, valamint az okosváros-fejlesztési együttműködések előkészítése volt.

Az alpolgármester szerint Pécs gazdasági jövője szempontjából kulcskérdés, hogy a városban olyan korszerű, magas hozzáadott értékű iparágak jelenjenek meg, amelyek hosszú távon is versenyképes munkahelyeket teremtenek.

A zöld városi átállás szempontjából is fontos, hogy olyan iparágak telepedjenek meg Pécsett, amelyek a fiatalokat itt tartják. Előzetesen több szakemberrel egyeztettünk arról, hogy melyek lehetnek ezek az irányok, és egyértelműen látszik, hogy a félvezetőipar Európában is egyre meghatározóbb lesz a következő években – fogalmazott Ruzsa Csaba.

A félvezetőipar stratégiai jelentőségét jól mutatja, hogy az Európai Unió tudatosan törekszik saját chipgyártási kapacitásainak növelésére, ezzel csökkentve a globális ellátási láncoktól való függőséget. Jelenleg ugyanis a világ félvezetőgyártásának jelentős része Tajvanhoz kötődik, miközben az Egyesült Államok és az EU is jelentős beruházásokkal igyekszik saját iparági bázist kiépíteni.

Ebben a folyamatban kiemelt szerepet kaphat a németországi Drezda térsége, ahol jelenleg is egy mintegy 10 milliárd eurós félvezetőipari beruházás zajlik. A fejlesztés várhatóan kiterjedt beszállítói hálózatot igényel majd, amelyhez a régió több országa is kapcsolódni kíván.

A lengyelek, a csehek és a szlovákok is aktívan keresik a kapcsolódási lehetőségeket ehhez a programhoz. Magyarországról jelenleg Pécs az első város, amely célzottan szeretne becsatlakozni ebbe az együttműködésbe, és ennek érdekében megkezdtük a szükséges egyeztetéseket gazdasági és szakmai partnerekkel, valamint tajvani gazdasági szereplőkkel is – mondta az alpolgármester.

A szakmai út egyik legfontosabb állomása a Smart City Summit and Expo volt, amely Ázsia egyik legjelentősebb okosváros-tematikájú nemzetközi konferenciája és szakkiállítása. A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy a pécsi delegáció közvetlen kapcsolatokat építsen technológiai vállalatokkal, kutatóintézetekkel és gazdasági szervezetekkel.

A látogatás során tárgyalásokat folytattak az Ipari Technológiai Kutatóintézet (ITRI) képviselőivel is. Az intézmény Tajvan egyik legjelentősebb alkalmazott kutatóközpontja, amely európai együttműködésekben is aktív szerepet vállal. – Elindult egy egyeztetési folyamat arról, hogy a közeljövőben tajvani gazdasági delegáció érkezhet Pécsre. Ebben a tajvani gazdasági minisztérium is támogatást ígért, ami fontos lépés lehet a konkrét beruházási és együttműködési lehetőségek előkészítésében – hangsúlyozta Ruzsa Csaba.

A Smart City Summit and Expo szervezője a TCA (Taipei Computer Association), Tajvan legnagyobb informatikai és kommunikációs technológiai (ICT) ipari szövetsége. Az 1974-ben alapított szervezet több mint 4000 tagvállalatot tömörít, és a tajvani ICT-termelés mintegy 80–85 százalékát fedi le.

A látogatás egyik kézzelfogható eredménye, hogy Pécs együttműködési megállapodást írt alá a TCA-val, amely új lehetőségeket nyithat meg a város számára az intelligens városfejlesztési technológiák, a szakmai események és a delegációs kapcsolatok területén. – A megállapodás célja, hogy elősegítse a pécsi és tajvani vállalatok közötti közvetlen gazdasági kapcsolatok kialakítását is – emelte ki az alpolgármester.

Ruzsa Csaba elmondta: a részvétel költségeit a meghívó fél biztosította, így az utazás nem igényelt önkormányzati forrást. A programra a város külön beruházásösztönző bemutatkozó anyaggal készült, és több helyi vállalkozást is bevontak a kapcsolatépítésbe.

A szakmai úton részt vett a pécsi Z Elektronika ügyvezetője is, aki saját költségén csatlakozott a delegációhoz. A tárgyalásokba emellett bekapcsolódott a tajpeji Magyar Kereskedelmi Iroda is, amely a jövőben is segítheti a kapcsolatépítést.

A következő időszak egyik legfontosabb célja, hogy az Európába érkező tajvani gazdasági delegációk Pécset is felvegyék programjukba, és a most megkezdett egyeztetések konkrét együttműködésekhez vezessenek. – Most azon dolgozunk, hogy az első konkrét lépéseket megtegyük annak érdekében, hogy Pécs bekerüljön a potenciális együttműködő partnerek közé. Egy idei pécsi látogatást és további szakmai egyeztetéseket is előkészítünk a tajvani partnerekkel – mondta Ruzsa Csaba.

A hosszabb távú cél az, hogy a drezdai félvezetőipari beruházáshoz kapcsolódó beszállítói kör egy része Pécsen is megjelenjen, ami új iparági lehetőségeket és magas hozzáadott értékű munkahelyeket hozhat a városba.

Forrás: PécsMa