Távozik a Pécsi Állatkert igazgatója

2020. november 17. 13:54 2020. nov. 17. 13:54

Benyújtotta felmondását Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert ügyvezető igazgatója, a zoo vezetője december 3-én dolgozik utoljára az intézményben.

Siptár távozásáról elsőként a Pécs Aktuál írt. A lapnak Siptár azt mondta, távozása nincs összefüggésben a mostani bezárással, az állatkert a tavaszi bezárást követően is behozta a látogatószámot. Gazdaságilag nehéz helyzetbe került, de nyáron meg tudott erősödni és rengeteg látogatót fogadott.

Siptár Dávidot a Szabad Pécs is megszólaltatta. A lapnak a vezető azt mondta, alapvetően személyes döntésről van szó, de nem részletezte annak hátterét. Elmondta, két hete, személyesen jelentette be a városházán a felmondását, december 3-ig marad az állatkert vezetője. 

Siptár Dávid - balról - 2020 februárjában (fotó: Pécsi STOP)

Siptár beszélt arról is, hogy nincs csődközelben az állatkert, igazából most legalább olyan jól állnak gazdaságilag mint tavaly ilyenkor, amikor rekordbevételt értek el. Igaz, ehhez egy nagyon jelentős, kényszerű, mintegy 40 milliós megtakarítás, költségcsökkentés is szükségeltetett.

Kiírják a Pécsi Állatkert vezetői pályázatait

Péterffy Attila polgármester kedd reggel Facebook-oldalán számolt be arról, hogy ma a veszélyhelyzet miatt online konzultál a képviselőkkel, mivel nincs közgyűlés. Mint mondta, többségében technikai kérdésekről fognak szavazni, "de dönteni fogunk a Pécsi Kommunikációs Központ és a Pécsi Állatkert vezetői pályázatainak kiírásáról, a pécsi iskolák és óvodák támogatásáról, valamint a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodásról is". 

(Címlapkép: Siptár Dávid /balról/; fotó: Pécsi STOP)

Forrás: Pécsi STOP