Titok, mennyiért főz a Hungast?

2014. december 7. 18:35 2014. dec. 7. 18:35

Alighanem nem tud olyan sokáig főzni Pécsen a Hungast, hogy az utolsó hullámok is elüljenek a cég körül. A menzai kaja minőségéről legalábbis megoszlanak a vélemények, az pedig a jelek szerint titok, hogy mennyibe kerül a pécsi adófizetőknek a közétkeztetés.



Mint ismert: a Hungast, amely legalábbis korábban Bánki Erik érdekeltségébe tartozó cégnek számított, 2012-ben igen viharos körülmények között nyerte el a pécsi iskolák közétkeztetését. Akkortájt volt minden, nagy sejtések, bajuszakasztás a szakszervezettel, furfangos közbeszerzés, megszűnő konyhák és a korábbinál jóval drágább étkeztetés.
Ugyan manapság nem kerül elő a levesből hernyó, amit a bíróság előtt is megpróbált letagadni a cég, meg mintha kikopóban lennének a botrányos répáskiflik és társaik a menükből, de Hungast fan club sem alakult azért pécsi diákokból, bár, mint emlékszünk, egy őszinte hódolójuk azért akadt. Ezzel együtt is bőven akad bírálója a cégnek és a menzai ételeknek, ami nagy baj, hiszen Páva Zsolt polgármester a választások előtt egyenesen iskolai vendéglátást ígért.

Igyekeztünk hát utánajárni, mi hír a Hungast háza táján, mennyiért főznek idén és jövőre, és milyen minőségi kifogások érkeznek mostanság a pécsi Elszámolóházhoz.

Az első kérdéssel rögtön kudarcot vallottunk: a közpénzből működő elszámolóház igazgatójától, Borbás Károlytól nem tudtuk meg, hogy mennyibe kerül a közétkeztetés idén, azt meg végképp - már ha lehet a sehogynál kevésbé megtudni valamit -, hogy jövőre mibe kerül ez Pécsnek. Válaszként csak annyit kaptunk: "2014. szeptember 1. napjától érvényes, az infláció mértékével megegyező vállalkozói díjemelkedés 1,8 és 2,7 % közötti mértékű. A 2015. évre vonatkozóan pedig a - fentiek illetve a szerződés értelmében - legkorábban 2015. szeptember 1. napját megelőző időszakban állnak majd rendelkezésünkre adatok."

A beérkező panaszokról is kérdeztünk. Mint megtudtuk: 2013-ban a fogyasztók elsősorban a hagyományos ételeket és elkészítési módokat hiányolták az étlapról, "amit a visszajelzések és észrevételek étlapba történő beépítésével elégített ki a szolgáltató".

Abban az évben az ételek mennyiségére hatszor panaszkodtak, 2014-ben pedig már csak egyszer, és mint kiderült, az sem volt megalapozott.

"Idén ezen kívül hatan emeltek minőségi kifogást az ebéd étkezéssel kapcsolatban, de az ételsorokkal kapcsolatosan idén már nem érkezett negatív jelzés" - derült ki továbbá az Elszámolóház válaszából.

Forrás: Forrás: Pécsi Stop