Tíz éve nettó 48 millióért világíttatta át a Fidesz Pécs és cégeinek gazdálkodását

2019. december 12. 16:00 2019. dec. 12. 16:00

Bár a pécsi Fidesz veri a tamtamot, hogy Péterffy Attila független polgármester által elrendelt, az önkormányzatot és cégeit, intézményeit érintő átvilágítás bruttó közel 21 millió forintba kerülhet, azt látszólag már elfelejtették, hogy a 2009-es fideszes pécsi hatalomátvétel után elrendelt egyik átvilágítás nettó 48 millió forint volt. 

Mint ismert, a pécsi Fidesz a napokban azzal kezdte ekézni Péterffy Attila független polgármestert, hogy korábban ingyenes átvilágítást ígért, de a decemberi közgyűlés egyik előterjesztéséből kiderült, hogy ez bruttó közel 21 millió forintba kerülhet. 

Péterffy egy sajtóközleményben ezt az ingyenes átvilágítást a Fidesz hazugságának nevezte, és arról írt, hogy ő ilyet sosem mondott, a szavait kiforgatták. Arra is kitért, hogy a Fidesz 2014-2019 között sokkal többet fizetett ki ügyvédi munkadíjakra a városi kasszából.

Arról azonban mélyen hallgat a kormánypárt helyi csapata, hogy a 2009-es időközi önkormányzati választás után - mikor Páva Zsolt lett a polgármester és pár átálló képviselővel a közgyűlési többséget is biztosították a Fidesznek - megrendelt első átvilágítások egyike nettó 48 millió forintot kóstált.

Ezt a 2014-ben elhunyt Szebellédi István igazságügyi szakértő érdekeltségébe tartozó CCA Zrt. végezte el, a 3500 oldalas anyagot a 2010. március 16-ai cikkünk szerint 84 szakértő készítette több hónapon át (egy 2010. november 12-ei cikkünkből az is kiderült, hogy a 3500 oldal valójában "csak" 1150 oldal volt).

Szebellédi emellett havi bruttó egymillióért volt Páva gazdasági tanácsadója, ő maga is végzett két kisebb átvilágítást, a bama.hu akkori cikke szerint 2009 májusa és decembere között a szakértő Pécs és a Pécs Holding gazdasági helyzetét mérte fel összesen 15 millió forintért.

Szebellédi egy másik érdekeltségén keresztül (C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft.) nettó 22 millió forintért - bruttó 27,5 millió - 2011-ben "6 hónapon keresztül Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata "operacionális auditálása keretében meghatározottak végrehajtásában irányítás és közreműködés a megvalósításban" tárgyú munkát végzett. 

A CCA Zrt. nettó 2 millióért (bruttó 2,5 millió forint) részt vett az önkormányzat 2012-es adópolitikájának kidolgozásában, a CCA Kft. pedig az Európa Kulturális Fővárosa nagyprojektjeinek könyvvizsgálatában:

Pécsi Konferencia és Koncertközpont: 15 millió forint plusz ÁFA;
Közterek és parkok újjáélesztése I.: 5 millió forint plusz ÁFA;
Közterek és parkok újjáélesztése II.: 8 millió forint plusz ÁFA;
Zsolnay Kulturális Negyed: 10,9 millió forint plusz ÁFA.

Ugyanez a cég végezhette a könnyvizsgálatot a fideszes vezetésű Baranya Megyei Önkormányzat EKF projektjeinek vizsgálatában is:

Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont: 12,1 millió forint plusz ÁFA;
Nagy Kiállítótér - Múzeum Utca: 3 millió forint plusz ÁFA

- írtuk meg egy 2011. november 21-ei cikkünkben, amelyben még több példa található, hogy milyen cégek is vettek részt ezekben az átvilágításokban.

Vagyis jól látható, hogy a most a Fidesz részéről soknak tartott bruttó közel 21 millió forintnál bőven többet áldozott a kormánypárt közpénzből tíz évvel ezelőtt átvilágításokra.

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP