Tíz helyett tizenöt négyzetmétert számol a Tesco egy emberre

2021. április 6. 16:16 2021. ápr. 6. 16:16

Mivel a napokban elérjük a 2,5 millió beoltottat, ezért lassacskán életbe léphetnek a kormány által beharangozott változtatások, köztük az új üzletszabályozások is, miszerint a boltokban tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat.

A Világgazdaság készített interjút a Tesco magyarországi vezérigazgatójával, Pálinkás Zsolttal, aki elmondta, hogy üdvözlik a döntést, „ez csekély ára annak, hogy újra megnyissanak a most bezárt egységek.” Ahol szükséges volt, már eddig is maximalizálták a vásárlók számát, Angliában és Szlovákiában is ez az eljárás működik.

„A saját rendszerünkben 15 négyzetméterrel számolunk fejenként, és bár a jogszabály csak 10-et ír elő, mi akkor is maradunk a 15-nél. A nagy alapterületű áruházakban aligha okoz fennakadást a limit, de a kisebbeknél sem feltétlenül. Hat-nyolc percnél többet soha senki nem várt arra, hogy bejusson a boltba, az esetek többségében pedig nincs sor”- mondta Pálinkás Zsolt.

 

Elárulta, hogy a Tesco bevételének mintegy 3%-át adják az online rendelések, de számításaik szerint, ez akár 6-7 százalékra is felkúszhat.

Viszonyításképp Angliában 13-15 százalékot is hozhat az online megrendelések teljesítése áruházanként, igaz, ott kétezer ilyen boltunk van, Magyarországon pedig 21. Bővíteni tervezzük a termékek számát és az átvételi időablakokat is” – tette hozzá a vezérigazgató.

Forrás: Vg.hu