Tovább tombol a vírus Pécsett

2021. november 19. 13:46 2021. nov. 19. 13:46

Újabb gyermekek és dolgozók kerültek karanténba a város óvodáiban és bölcsődéiben az elmúlt napokban - közölte lapunkkal a pécsi önkormányzat.

Az óvodák közül a Testvérvárosok terei, a Teleki Blanka utcai, valamint az Apáczai 1-es és 2-es intézményben egy-egy dolgozóról, míg az Esztergár Lajos utcai, illetve az Apáczai 3-as oviban egy-egy kisgyermekről igazolódott be az elmúlt napokban, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Az intézményekben lefolytatott kontaktkutatás eredményeként a hatóság összesen 5 dolgozó és 101 kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.

A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!

A bölcsődék közül a Budai Nagy Antal utcai és Pákolitz utcai intézményben egy-egy munkatárs, míg a Mezőszél utcai, a Gosztonyi Gyula utcai, valamint a Németh László utcai bölcsiben egy-egy kisgyermek kapta kézhez koronavírus-tesztjének pozitív eredményét a napokban. A járványügyi vizsgálat eredményeként összesen 7 dolgozó és 48 kisgyermek került karanténba, több kisgyermek esetében pedig meg kellett hosszabbítani a korábban elrendelt járványügyi megfigyelést.

Valamennyi intézményben elvégezték a fertőzésben érintett helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását a pécsi intézmények továbbra is biztosítani tudják.

A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!

Forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata