Tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Haffner Tamás

2021. január 13. 08:03 2021. jan. 13. 08:03

Mint ahogyan azt a Pécsi STOP is megírta az este folyamán lezuhant egy férfi a Megye Háza harmadik emeletéről.

Mint megírtuk a férfi azzal az indokkal ment be az épületbe, hogy szeretné megnézni a díszitőelemeket és freskókat. A portás a férfi kérésének eleget téve beengedte, aki ezt követően felment a harmadik emeletre, majd onnan a mélybe zuhant. A férfin a kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni, és a helyszínen életét vesztette.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a haláleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, de részletesebb tájékoztatást a jogszabályok értelmében nem adhatnak. A baleset, az öngyilkosság, de teljes mértékben még az idegenkezűség sem zárható ki.

Ezt követően a megyei önkormányzat közleményt adott ki, azt írják, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Haffner Tamás. A Pécs Aktuál információi szerint ő a Megye Házán történt tragédia áldozata. 

Őszinte megrendüléssel fogadtuk, hogy tragikus hirtelenséggel elveszítettük az egyik legkiválóbb és legfelkészültebb fiatal kollégánkat, dr. Haffner Tamást kedden. 
Nagy munkabírású, szorgalmas, aktív és másokért mindig tenni akaró fiatalembertől búcsúzunk, akinek fájdalmas vesztesége mélyen megrázta közösségünket. A Baranya Megyei Önkormányzat dolgozói, munkatársai és vezetői őszinte részvétüket fejezik ki a családnak, a hozzátartozóknak, és osztoznak fájdalmukban.

- írják közleményükben.