Új helyre költözött a PTE Klinikai Központ gyermekonkohematológiai osztálya
2026 márciusában új helyszínre költözött a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának Onkohematológia Osztálya: a József Attila utcai telephelyről az Akác utcai telephelyre helyezték át az ellátást. A fejlesztés célja az volt, hogy az osztály korszerűbb, tágasabb, valamint gyermek- és családbarátabb környezetben működhessen tovább.
Az új telephelyen jelentősen javultak az ellátás infrastrukturális feltételei. A korábbi hét helyett immár kilenc kórterem áll a betegek rendelkezésére, amelyek közül öt saját fürdőhelyiséggel rendelkezik. Emellett három csíraszám-csökkentett kórtermet is kialakítottak, amelyek elsősorban a súlyosan immunszupprimált, például leukémiával kezelt gyermekek biztonságos gyógyítását szolgálják.
A fejlesztés során különös hangsúlyt kapott a betegek és családjaik komfortérzete is. A többfunkciós játszószoba, amely egyben szülői étkezőként és tanulóhelyiségként is funkcionál, két és félszer nagyobb lett a korábbinál, míg a váróterem mérete háromszorosára nőtt. A pszichológiai támogatás biztosítása érdekében külön helyiséget alakítottak ki, ahol a szakemberek a gyermekeknek és szüleiknek nyújthatnak segítséget.
Az új osztály szakmai munkáját is korszerűbb feltételek segítik. A rendszeres országos és nemzetközi konzultációk számára elkülönített, hangszigetelt helyiség áll rendelkezésre, amely nemcsak a magasabb szakmai színvonalat támogatja, hanem az adatvédelem követelményeinek is megfelel. A fejlesztés nyomán az osztály szerepe tovább erősödik az országos gyermekonkológiai ellátásban. A régiós feladatok mellett bizonyos betegségek, különösen az akut mieloid leukémia és a csecsemőkori leukémiák esetében országos progresszív ellátási feladatokat is képes lesz ellátni.
Az Akác utcai telephely átalakításának közel 140 millió forintos költségét a PTE Klinikai Központ biztosította. A beteg- és családbarát környezet kialakítását emellett számos magánszemély és vállalkozás is támogatta, részben a gyermekonkológiai ellátást segítő alapítványokon, köztük az Eurakvilo és a Tölösi Péter Alapítványon keresztül.
A PTE Onkohematológia Osztálya a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat egyik centrumaként működik, és Somogy, Tolna, Baranya, valamint Zala vármegyék összesen mintegy 1,1 millió lakosát lefedő gyermekonkológiai ellátásért felel. A régióban évente 30–40 új daganatos vagy leukémiás gyermeket kezelnek, ami az országos esetszám 10–15 százalékát jelenti. Emellett további 20–30 gyermek szorul fekvőbeteg-ellátásra különféle hematológiai és egyéb kórképek miatt.
Forrás: PTE/Csortos Szabolcs