Vádat emeltek a mozsgói bántalmazás ügyében

2019. november 22. 09:37 2019. nov. 22. 09:37

Két személy ellen emelt vádat bántalmazás miatt a Szigetvári Járási Ügyészség, akik a mozsgói szociális otthon dolgozóiként az ottlakókat inzultálták.

Az eset még 2018-ban történt, arról felvételek készültek, melyek tavaly augusztusban kerültek a TASZ-hoz, mely azonnal továbbította azokat az ombudsmannak, és vizsgálat indult - írtuk korábban. Ennek eredménye 2019 tavaszán vált nyilvánossá.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ekkor először még megalapozatlannak nevezte a vádakat, két nappal később, Budapesten viszont már arról beszélt, mégis történhetett bántalmazás az otthonban. Kezdeményezte a két ember azonnali elbocsátását, valamint foglalkoztatásuktól történő végleges eltiltásukat, illetve soron kívüli vizsgálatot rendelt el az intézménynél. 

Az ügyben a Szigetvári Rendőrkapitányság indított nyomozást, melyet idén október 16-án befejezett két terhelt vonatkozásában, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás büntette miatt, az iratokat pedig átadta a Szigetvári Járási Ügyészségnek - tudta meg korábban lapunk a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól. 

A vádemelésre a Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint most került sor - írja a Szabad Pécs. Az ügyészség szerint a vádlottak egyike 2018 januárjában két gondozottat bántalmazott. Egyikük az esti lefekvés során nem találta a felsőruházatát, ezért a gondozó kiabálni kezdett vele, majd több alkalommal arcon ütötte. Ugyanezen időszakban egy másik gondozottat vitt fürdetni a vádlott, minek során törülközővel és egy műanyag flakonnal többször megütötte a sértettet.

Az ügy másik vádlottja szintén 2018 januárjában fürdetett egy gondozottat, aki fogyatékossága folytán a vádlott felszólításainak nem tett eleget. Ekkor a gondozónő dühösen kiabálni kezdett az ápolttal, majd több alkalommal megütötte. 

Az ügyészség közleménye szerint a bűncselekmény 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
 

Forrás: Pécsi STOP