Válaszolt a városháza: 11 milliót megadnak a Harmadik Színháznak

2018. szeptember 21. 15:03 2018. szept. 21. 15:03

Bár augusztus végén még közel 14 millió forinttal lógott a pécsi önkormányzat a Harmadik Színház felé, szeptember közepén úgy tűnik, megállapodtak végre. A városvezetés 11 millió forint kifizetésére kötelezi magát, és 2019-ben most már azt án tényleg támogatni fogják a színházat.

Mint ismert, Vincze János igazgató még a 2018/19-es évadról szóló augusztus végi sajtótájékoztatón mondta el a Pécsi STOP kérdésére, hogy a pécsi önkormányzat közel 14 millió forinttal még adósa a teátrumnak a 2017-es évről. (Emiatt az adósság miatt maradt el tavasszal egy tervezett bemutató is a színházban.)

A Pécsi Harmadik Színház az önkormányzat legatyásodásának egyik nagy vesztese, ugyanis az intézményt az elsők közt említette a városvezetés, mint amitől meg kell szabadulni. Végül eladták az önkormányzati tulajdonrészt a Moravetz Levente színész-rendező tulajdonában álló magáncégnek.

Augusztus 30-án a Pécsi STOP megkereste a városházát, hogy árulják már el, mégis mikor szándékoznak a tartozást megfizetni, és mi van azzal a tavaly november végi alpolgármesteri ígérettel, miszerint évi ötmillió forinttal támogatják a teátrumot.

A városháza hosszas hallgatás után a kérdések elküldésétől számított 21. napon végre méltóztatott válaszolni, méghozzá a Harmadik Színházzal közös sajtóközleményben:

"A Pécsi Harmadik Színház és a pécsi önkormányzat a korábbi támogatási szerződést közös megegyezéssel, megnyugtató módon zárta le a minap, ezzel egyidejűleg pedig új támogatási szerződést is kötöttek a felek.

E jogügyletek értelmében az önkormányzat 2018. október 31-ig 11 millió forint támogatási összeget fizet a PHSZ részére, a felek emellett rögzítették, hogy jövő évben 5 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül az intézmény.

Vincze János igazgató a megállapodás után úgy fogalmazott: elégedett a megegyezéssel, hiszen ez biztosítja a Pécsi Harmadik Színház stabil működését, egyúttal köszönetét fejezte ki Őri László alpolgármesternek a mindvégig pozitív és segítő hozzáállása miatt.

A pécsi önkormányzat az új tulajdonosi szerkezet mellett is elkötelezett a színház működésének biztosítása mellett, a támogatással kapcsolatos megállapodás mellett közszolgáltatási szerződést tart fenn az intézménnyel. Mindez garantálja, hogy a teátrum a város kulturális életének meghatározó része maradjon.

A megállapodásokkal a színház a jövőben is jogosult a kiemelt előadó-művészeti szervezeteknek káró állami normatíva lehívására."

Mindez szép és jó, ám azt csak halkan tennénk hozzá: elvileg tavalyra szólóan is volt egy szerződés, amit végül az önkormányzat nem tartott be.