Vécézni szeretett volna, volt élettársa halálra szúrta és szájba lőtte – megrázó részletek a baranyai gyilkosságról

2026. január 27. 11:45 2026. jan. 27. 11:45

Megrázó családi tragédia rázta meg Baranyát néhány nappal ezelőtt: Bezedek közelében brutálisan meggyilkoltak egy 30 éves édesanyát. A Pécsi Törvényszék most újabb részleteket hozott nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban.

A hatóságok közlése szerint az emberöléssel gyanúsított férfi és az áldozat korábban élettársak voltak, kapcsolatukból egy fiúgyermek született. A pár idővel szakított és különköltözött, azonban közös gyermekük miatt továbbra is tartották a kapcsolatot. A kisfiú súlyos izombetegségben szenvedett, ezért rendszeresen gyógytornászhoz kellett vinni. A tragédia napján, csütörtök reggel a férfi autóval ment volt élettársa lakóhelyére, majd felvette az anyát és a gyermeket, akit együtt vittek el a kezelésre. Ezt követően a férfi és a nő kettesben folytatták útjukat, amely közben heves vita alakult ki közöttük.

A lakott területet elhagyva a nő megkérte a férfit, hogy álljon félre az út szélén, mert vécéznie kell. Amikor a jármű megállt, mindketten kiszálltak, ekkor azonban a vita tragikus fordulatot vett: a férfi 4–5 alkalommal késsel megszúrta a nőt. Az édesanya a földre esett, a gyanúsított pedig fölé lépett, és a nála lévő gázpisztollyal kétszer a szájába lőtt. A nő a helyszínen életét vesztette. Az elkövető magához vette az áldozat értékeit, az elkövetés eszközeit eldobta, majd másnap feladta magát a rendőrségen. A holttestet később találták meg a hatóságok.

A férfi büntetett előéletű, és a gyilkosságot egy másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A bíróság szerint alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén befolyásolná a tanúkat, veszélyeztetné a bizonyítást, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért elrendelték letartóztatását. Az emberölés bűntette miatt a gyanúsítottra – bizonyítottság esetén – 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A letartóztatásról szóló döntést az ügyészség, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

Forrás: Pécsi Törvényszék