Volvo-per: Csizi Péter nem emlékszik pontosan hol és milyen koncerten volt Bánki Erikkel Hollandiában
Április 23-án folytatódott első fokon a Volvo-buszbeszerzés ügyében indított per Szekszárdon. A bíróság ezen a napon tanúként hallgatta meg Csizi Pétert, a korábbi pécsi fideszes alpolgármestert és országgyűlési képviselőt, aki jelenleg miniszteri kabinetvezetőként dolgozik.
A Tüke Busz Zrt. 2015-ben 115 használt autóbuszt vásárolt 3,5 milliárd forintért egy addig veszteséges, kis holland cégtől, a Bus and Coach-tól. Ugyanezekre a járművekre korábban már kapott egy 2,8 milliárdos ajánlatot a Volvo Hungáriától. A közvetítőként belépő Bus and Coach miatt nőtt meg az ár, a 650 milliós különbözet pedig papíron a holland cégé volt – ám a vád szerint végül másokhoz került.
A buszok beszerzése előtt a pécsi önkormányzat 3,5 milliárd forint hitelt vett fel – éppen annyit, amennyit a holland cég kért. A Tüke Busz előre kifizette az összeget, a Bus and Coach ebből vásárolta meg a járműveket a Volvo hollandiai leányvállalatától. A hitelfelvételhez a közgyűlés és annak bizottságai is hozzájárultak. A beszerzés idején Páva Zsolt volt Pécs polgármestere, míg a projekt arca Csizi Péter alpolgármesterként szerepelt.
A bíróságon az alábbi párbeszéd zajlott le – a 444 beszámolója szerint:
-
Bíró: Járt Hollandiában?
-
Csizi Péter: Igen, 2015 áprilisában, Bánki Erikkel.
-
Bíró: Mennyi időt töltöttek ott?
-
Csizi Péter: Egy csütörtökön mentünk, pénteken jöttünk vissza.
-
Bíró: A buszok miatt utaztak?
-
Csizi Péter: Nem, magánprogram volt. Egy könnyűzenei koncert.
-
Bíró: Milyen koncert?
-
Csizi Péter: Nem emlékszem.
-
Bíró: Hol volt a koncert?
-
Csizi Péter: Arra sem emlékszem.
A kérdések hátterében az állt, hogy a per korábbi szakaszában kiderült: a két politikus épp a buszbeszerzés idején utazott együtt Hollandiába.
A lap emlékeztet arra is, hogy a már elhunyt elsőrendű vádlott korábbi vallomásában azt állította: a Tüke Busz vezetése, a felügyelőbizottság és maga az önkormányzat is Csizi Péter és Bánki Erik befolyása alatt állt a beszerzés idején. Egy másik tanú szerint a két politikus rendszeresen részt vett a döntéshozó üléseken, beleértve a buszbeszerzéssel kapcsolatosakat is. A Csizit követő alpolgármester úgy fogalmazott: „Csizi Péternek volt szava, az biztos.”
A bíró igyekezett tisztázni azt is, hogy a holland ajánlat előzte-e meg a keretösszeg kijelölését, vagy fordítva. Csizi Péter elmondása szerint már korábban eldöntötték, hogy körülbelül négy milliárd forintból szeretnének buszokat vásárolni, és ennek alapján indították el a 3,5 milliárdos hitelfelvételt. Állítása szerint ezt az összeget a Tüke Busz akkori, időközben elhunyt vezetője határozta meg, az önkormányzat pedig megbízott benne.
Amikor a bíró arról érdeklődött, hogy alátámasztották-e a hitelösszeget számításokkal vagy dokumentumokkal, és erre nem kapott egyértelmű választ, rákérdezett: megfelelőnek tartja-e Csizi, hogy egy 3,5 milliárdos kiadásról valaki „bemondására” dönt a közgyűlés?
Csizi Péter válasza: szerinte ez helyénvaló volt.
Forrás: 444.hu