A bronz az új arany – Dobogón végzett az NKA Universitas Pécs
A 2024/25-ös bajnoki szezonban bronzérmes lett az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata, miután idegenben 92–83-ra legyőzte a SERCO UNI Győrt, és 2–0-ra megnyerte a két győzelemig tartó párharcot.
A párharc második mérkőzését Győrben rendezték szombat délután, amelyen a pécsiek az első találkozón aratott győzelmük után 1–0-s előnyből várhatták a folytatást. A mérkőzés első pontját Adenike Olawuyi szerezte, majd Nicole Romeo és Kiss Angelika vezérletével jelentős előnybe került az NKA Universitas Pécs. Az első negyedet éppen az ő pontjaik zárták, az első felvonás után 15–28 állt az eredményjelzőn.
A második negyed elején a fiatal játékosok léptek elő, Josepovits Kinga és Olawuyi is hozzájárult a vendégelőny növeléséhez. A pécsiek kezében volt az irányítás, miközben a Győr több fontos játékosát is nélkülözni kényszerült. A pécsiek cseh centere, Julia Reisingerová vállsérülése miatt a padra kényszerült, de csapata így is növelte előnyét, amely a félidőre 20 pontra nőtt. A nagyszünetben 49–33-ra vezettek a vendégek, Kiss Angelika 15, Nicole Romeo pedig 12 pontnál járt ekkor.
A harmadik negyed elején a hazaiak felzárkóztak, de Török Ágnes büntetői, valamint Lexi Held és Kiss Angelika találatai stabilizálták a pécsiek vezetését. A játékrész második felében Studer Ágnes és Tóth Orsolya triplái is célba értek, így a Pécs újra húsz pont fölé növelte előnyét. Az utolsó negyedet 76–56-os vezetéssel kezdte a vendégcsapat.
A záró etap elején 86–67-re is vezettek a pécsiek, ám a Győr ekkor 14–0-s futással szorosabbá tette a mérkőzést. 86–81-nél már csak öt pont volt a különbség, de a hajrában Lexi Held triplájával végleg eldőlt a találkozó. Az NKA Universitas Pécs végül 92–83-as győzelmet aratott, és ezzel 2–0-s összesítéssel megnyerte a bronzpárharcot.
Ez a siker azt jelenti, hogy két hazai sorozatban is sikerült a dobogón végezni. A Győrnek pedig ez volt a szezonban az első hazai veresége.
Djokic Zeljko: Szép lesz a húsvétunk, hogy véget ért a párharc. Szenzációsan játszottunk az első félidőben, főleg támadásban. Nagy önbizalommal dobtunk a győriek védekezése ellen, ez is volt a terv. Kár, hogy nem tévés meccs volt, mert igazán közönségszórakoztató volt a játék. A harmadik negyed végén húsz ponttal vezettünk, utána Kiss Virág belendült, nyíltabb is lett a meccs, de sikerült megtartnunk az előnyt. Az egész szezont nézve csapat voltunk,ez a bronz kis lépés nekünk, hosszú távon az aranyakért szeretnénk küzdeni, és van is fantázia ebben az együttesben. Köszönöm a stábnak, lányoknak a munkát, a szurkolóknak pedig azt, hogy ide is sokan elkísértek bennünket. Érdekesség, hogy tíz éve, mikor elmentem Pécsről, a győriek ellen negyedikek lettünk, most tíz év után harmadikak.
Kiss Angelika: Jár az elismerés a győrieknek, mert nagyon megnehezítették a dolgunkat. Kicsit azonban jobban akartuk a sikert, csapatként együtt voltunk. Büszke vagyok a lányokra, úgy néz ki, ez egy bronzos szezon, hiszen a Magyar Kupában is harmadikak lettünk. Nagyon örülök, hogy a szurkolóinkat meg tudtuk örvendeztetni ezzel a győzelemmel, sokat jelent nekik, a városnak a siker, ahogyan nekünk is fontos a drukkerek támogatása.
SERCO UNI Győr - NKA Universitas Pécs 83-92 (15-28, 24-28, 17-20, 27-16)
Győr, 150 néző. V.: Cziffra Csaba Zsolt, Jankovics Viktor Zsolt, Gruber Nikolett Lilla (Herczeg Ágoston)
SERCO UNI Győr: Dombai 12/6, Bach 15, Goree 5/3, Garbin 12/12, Kiss V. 29/3. Csere: Ács 4, Telenga 6.
NKA Universitas Pécs: Studer 3/3, Held 14/6, Török Á. 16/6, Olawuyi 9/3, Reisingerova. Csere: Romeo 12/6, Tóth O. 10/6, Zsebe-Weninger 2, Kiss A. 20/3, Josepovits 6.