A hosszabbításban győzött a PMFC a Csákvár ellen

2021. szeptember 12. 20:25 2021. szept. 12. 20:25

Két hetes szünet után folytatódott a labdarúgó NB II-es bajnokság. A PMFC otthonában fogadta a Csákvár együttesét. Volt javítanivalója a pécsi gárdának. Két hete Miskolcon szenvedtek vereséget. A tabellán is a 12. helyett foglalták el a találkozó megkezdése előtt.

Az előzetes várakozás szerint a hazai gárda simán győzhet, de azonnal hozzá kell tennünk, hogy a 2021-2022 évi NB II-es bajnokságban előre leírni egyik mérkőzés eredményét sem lehet. Példának említhetjük a Csákvár Budafokon elért győzelmét. 

A kezdésnél a választás a pécsi kapus, Helesfay számára volt sikeres. A Csákvár kapusa védett nappal szemben. Nyitányként Geiger fejese, Grabant lövése okozott gondot a Csákvár védelmének. Még is a 11. percben a PMFC kapusának bravúrjára volt szükség, Vaskó 8 méterről leadott lövését, Helesfay térddel mentette. A 16. percben a hazai Hegedüs buktatott, sárgát kapott Molnár Attila játékvezetőtől, a játékos Mimet buktatta a felező vonal közelében. A 21. percben Geiger célozta meg a vendégek kapuját, kapusok Auerbach ujjheggyel mentett. A 23. percben a játékvezető ivószünetet rendelt el. A mérkőzés első játékrészében a PMFC többet birtokolja a labdát, de a Csákvár sorozatban hozza össze a veszélyes helyzeteket a pécsi kapu előtt. A 27. percben Kalmár megnézte a jobb felső sarkot és oda lőtte a pettyest, de Helesfay kitornászta. A 28. percben vezetett a Pécs, igaz a kapufa is besegített. Geiger a jobb alsó sarkot célozta meg. A labda kapufát érve került a gólvonalon túlra, 1-0. A 43. percben 11-es és egyenlítettek a vendégek. Króner buktatta Torvundot büntető következett. Takács Tamás a labdát nagy erővel a léc alá bombázta a jobb sarokban. 1-1 45 perc után. 

A második félidő kezdőrúgását Megyeri Károlyra bízták. Az egykori PMFC játékos 60. születésnapja alakalmából kapta a lehetőséget. Az egykori csatár pécsi színekben Magyar Kupát nyert és bronzérmes csapat tagja is volt az élvonalban. Vas László, pécsi edző a második félidőre Adamcsek helyett Tihanyit küldte a pályára. Az 58.percben Preklet látványos szerelésének volt köszönhető, hogy Mészáros Dávid nem szerezte meg a vendégeknek a vezetést a 11 es pont közeléből. A 65. percben Tihanyi közeli fejese, majd Hegedüs 17 méterről leadott lövése okozhatott izgalmat a vendégoldalon. A 73. percben Takács került gólhelyzetbe, az óriási lehetőségét nem használta ki, a kapufát találta el a labda, a játékszer a pécsiek szerencséjére a mezőnybe pattant. A mérkőzés utolsó perceiben 20 méterről szabadrúgások, mindkét kapu elől, de a lövések nem jelentenek veszélyt a kapura. A 94, percben szögletet rúgott a Pécs, nagy kavarodás a vendég kapu előtt és Preklet a hálóba juttatta a labdát 2-1.

Mindkét együttes 4-4-2 es felállásban próbálkozott. Írhatjuk, hogy igazságos eredmény született vasárnap este a Stadion utcában. A PMFC-nek sikerült a végjátékban is koncentrálni és talán egy hajszállal több szerencséje volt, mint a vendégeknek.

A másik baranyai csapat, a Szentlőrinc Szegeden játszott és idegenben 1-0-ra nyertek Grumics góljával. A kisvárosi csapat elmondhatja, hogy a hetedik forduló után se találtak légyőzőre a bajnokságban.

Kevés pihenőt kapnak a csapatok az NB II-es bajnokságban. A PMFC szerdán a VASAS-hoz látogat. A mérkőzést közvetíti a televízió. A másik Baranyai csapat a Szentlőrinc, otthonában a Dorogot fogadja, szintén a szerdai napon. Vasárnap Magyar Kupa mérkőzés vár a csapatokra. A PMFC Bonyhádra utazik. A Szentlőrinc Diósgyőrbe.

Szerző: Szabó Ferenc