A párducok ismét az első negyedben kerültek gödörbe, a fővárosban szenvedtek vereséget
Már az év első napjaiban világossá vált, hogy kemény január vár a PVSK–Veolia NB I/B-s férfi kosárlabdacsapatára, ráadásul az esztendő rajtja sem alakult túl fényesen. A folytatás azonban biztató volt: a Miskolc és a Vasas ellen mutatott játék és a megszerzett győzelmek visszaadták az önbizalmat. A hónap zárása viszont ismét komoly kihívást ígért, hiszen a tabella negyedik helyén álló, mindig veszélyes Újbuda–MAFC vendégei voltak a párducok.
A találkozó elején gyorsan komoly bajba került a PVSK. Bár az első percekben még lett volna keresnivalójuk a vendégeknek, a támadójáték teljesen akadozott, amit tovább súlyosbított a büntetők elképesztően gyenge kihasználása. Az első negyed feléhez érve már tízpontos hátrányban voltak a pécsiek úgy, hogy öt perc alatt mindössze egyetlen pontot szereztek. Ez nagyjából mindent elmondott a játékrészről. A MAFC ugyan nem játszott kiemelkedően, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy stabil előnyt építsen. A negyed második felére a hazaiak távoli dobásai is megérkeztek, így 26–7-es eredménnyel zárult az első tíz perc.
A második negyedben jelentősen feljavult a PVSK védekezése: az első öt percben mindössze öt pontot engedtek az ellenfélnek. Bár a támadások továbbra sem voltak igazán hatékonyak, a pécsiek elkezdték ledolgozni a hátrányt. A nagyszünetig végül négy pontot sikerült faragniuk, ám így is 40–25-re vezetett a MAFC a félidőben. Különösen fájó volt, hogy eddigre már 13 kihagyott büntető szerepelt a vendégek statisztikájában – ilyen mutatóval pedig nem lehetett reálisan fordításról beszélni.
A harmadik negyed elején úgy tűnt, sikerült átbillenteni egy kapcsolót: az első hat büntetőt kivétel nélkül értékesítette a PVSK. A MAFC azonban nem maradt sokáig az öltözőben, és amikor igazán szükség volt rá, rendre érkezett egy-egy kulcsfontosságú hazai tripla. Bordácsék ráadásul sorozatban szedték a támadólepattanókat, volt olyan támadásuk is, amely során háromszor is visszaszerezték a labdát, majd végül egy dudaszós kosárral 16 pontra növelték előnyüket a negyed végén.
A záró játékrész hasonló mederben zajlott. Ha nincs az első negyed, akár egy klasszikus rangadónak is beillett volna a mérkőzés: élvezetes, hullámzó játékot láthattak a nézők. Hol a hazaiak villantottak szép megoldásokat, hol a PVSK mutatta meg, hogy képes minőségi kosárlabdára. Werner és Djordjevics harcossága, valamint a negyedik negyedre végre „megérkező” Plézer három triplája révén bő négy perccel a vége előtt tíz ponton belülre zárkóztak a pécsiek. Az addig is a mérkőzés legjobb teljesítményét nyújtó vendégszurkolótábor valósággal lángra lobbantotta a csarnokot.
A hajrában azonban már nem sikerült közelebb férkőzni, így a PVSK–Veolia végül tízpontos vereséget szenvedett. Az eredmény különösen fájó, hiszen az első negyedet követő harminc perc megmutatta: lett volna esély a győzelemre. Ugyanakkor amíg egy csapat 22 büntetőt ront el egy mérkőzésen, addig nehéz másról beszélni.
Újbuda–MAFC – PVSK–Veolia 86–76(26–7, 14–18, 27–26, 19–25)
Újbuda–MAFC: Dávid 11/6, Geiger 13/9, Kovács L. 5, Bordács 13, Pápai 11.
Csere: Molnár T. 2, Pintér 4/3, Kazy 22/9, Biber 3/3, Viola 2.
Vezetőedző: Garai Péter
PVSK–Veolia: Balogh Sz. 6, Molnár M. 22/9, Plézer 18/9, Harka 1, Djordjevics 12.
Csere: Kertész 7/3, Merkl 2, Werner 2, Gadácsi 6/6, Bunos.
Vezetőedző: Sértő Ádám
Garai Péter:
– Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nagyon sokat ér ez a siker, hiszen a mérkőzés előtt a PVSK-val azonos mérleggel álltunk, ráadásul az egymás elleni különbséget is sikerült megfordítanunk nyolcpontos hátrányból. Szerettünk volna valami egyedivel készülni: végig kisemberrel védekeztünk Djordjevicsen, így nem tudta a megszokott teljesítményét hozni. Amikor kellett, mindenki előre tudott lépni, megérdemelten nyertünk egy minőségi mérkőzést. Ugyanakkor győzelem után sem vagyok elégedett azzal a szinttel, amit csomagban kapunk – szerintem ez a bajnokság ennél többet érdemel.
Sértő Ádám:
– Gratulálok a MAFC-nak a győzelemhez! Úgy gondolom, a Garai-mágia ezúttal is megmutatkozott, különösen az első negyedben, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Az első félidőben 13 eladott labdánk volt és mindössze 4 gólpasszunk, idegenben 43 büntetőt dobhattunk, amelyekből 22-t kihagytunk – ezt nem tudom és nem is szeretném megmagyarázni. Nyilvánvalóan vannak mentális problémáink, amelyeket meg fogunk oldani. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen sokan elkísértek minket erre a rangadóra, elnézést kérünk tőlük ezért a teljesítményért. A MAFC-nak további sok sikert, Polgárdy Ádámnak pedig mielőbbi jobbulást kívánok.
Szabó Ferenc