A PMFC közeledik a Debrecenhez

2021. április 7. 20:37 2021. ápr. 7. 20:37

Idegenben elért gólzáporos mérkőzés után, szerda este hazai pályán fogadta a PMFC a Szolnok csapatát. A mérkőzésre nevezett játékosok között nem találtuk Óvári Zsoltot és Bohata Ádámot, akik pozitív tesztet produkáltak. Sági Milán váll műtéten esett keresztül ezért, hosszabb ideig rehabilitációs kezelést kap.

A 4. percben Kónya buktatta az ötös sarkánál Adamcseket. A közel álló Német Ádám azonnal a 11-es pontra mutatott. A sértett volt az ítélet végrehajtó. Adamcsek a jó felé mozduló kapus hasa alatt a bal sarokba rúgta a labdát. 1-0 a PMFC javára. A gólvágó 8. találatával utolérte a pécsiek házi gólkirályát, Geiger Norbertet aki eddig 8 alkalommal talált az ellenfél hálójába.

A vendégek a 13. percben közelítették meg először a pécsi kaput. Horgosi közelről Halesfay kapuja mellé fejelt.

Szabadrúgás vendég kapu előtt, a védelem Németh lövését hárította. A 34. percben a PMFC kapuja előtt a vendégek adogattak Rokszin a főszereplő. Kroner két alkalommal is bravúrral ált a lövések útjába. Pécsi összjáték a vendégek 16-os közelében a 39. percben. Molnár-Farkas két alkalommal is bravúrral hárított. Először Hegedűs, majd Adamcsek bombáit hárította. Molnár Farkas a szolnoki kapus, a pécsi Adamcsekhez jutatta a labdát, a PMFC házi gólkirálya az óriási helyzetet elpuskázta. Vas László fejmosása a lelátóra is kihallatszott.

A második félidő szögletrúgásokkal kezdődött. Először a pécsi majd a szolnoki oldalon. Egyik lehetőségnél sem voltak veszélybe a kapuk. Az 50. percben Grabant egyéni akciója keverte fel az álló vizet. Kapu felé indult, 3 védőt kicselezett, lövése a 16-os sarkáról a kapu jobb oldala mellett hagyta el a pályát.

A mérkőzésen az első sárgalapot Csábi József, a Szolnok vezetőedzője kapta, reklamálásért.  A 61. percben Preklet buktatott, Novák Csanád a megítélt 11-est, a pécsi kapu bal oldalába lőtte, 1-1. A pécsi Rácz sárgalapos figyelmeztetésbe részesült reklamálásért. Vélhetően a 11-est a pécsi játékos másképpen látta, mint a sípmester. A 85. percben a csereként érkezett Tölgyesi visszafejelte labdát, a szintén csereként pályára lépő Tihanyi Olivérhez, aki a labdát nagy erővel, ballábbal a kapu közepébe durrantotta, 2-1.

A PMFC már az első félidőben eldönthette volna a mérkőzés sorsát. Az utolsó lövések nem sikerültek. A második játékrészben a Szolnok nagyobb lendülettel játszott, mint az elsőben. Egyenlítettek is. A végjáték a PMFC javára döntötte el a 3 pont sorsát.

A 31. forduló nagy meglepetése volt az NB II-es labdarúgó bajnokságban, a dorogi győzelem a Debrecen ellen. A kiesés ellen küzdő dorogiak 2-0 ra verték az éllovas Debrecen együttesét.

A PMFC vasárnap idegenben Gyirmotón lép pályára, pécsi siker esetén Futóék a dobogóra kerülhetnek.

Szerző: Szabó Ferenc