A PMFC utazik, a Szentlőrinc Kozármislenyben meccsel a Soroksárral

2020. szeptember 12. 09:59 2020. szept. 12. 09:59

A magyar labdarúgó-válogatott pályára lépése miatt két hétig nem játszottak bajnoki mérkőzést az NB II-es csapatok, a bajnokság viszont a hétvégén folytatódik a második vonalban is. A PMFC Szombathelyre utazik, a Szentlőrinc az ideiglenes otthonában, Kozármislenyben fogadja a Soroksár együttesét a hét utolsó napján.

A baranyai csapatok közel azonos képességű ellenfelekkel küzdenek meg vasárnap. A PMFC a tabella 9 helyéről érkezik a 8. helyen álló Szombathely otthonába. A vasi együttes a baranyai gárdához hasonlóan 3 győzelemmel, 3 döntetlennel és egy vereséggel áll a tabellán, a gólarányuk is közel azonos.

Vas László, a PMFC vezetőedzője telefonon azt mondta, hogy a Szombathelyi Haladás játékállománya alapján a végelszámolásnál a dobogóra is esélyes lehet. Több élvonalban játszó labdarúgó van a csapatban, fiatalokkal kiegészülve ütőképes együttes. - Ha a PMFC hibamentesen játszik, örömet szerezhetünk a szurkolóknak – tette hozzá Vas László.

Vas László (fotó: Szabó Ferenc)

A Haladás edzője, Mátyus János a csapat honlapján közöltek szerint arról beszélt, hogy érdekes módon a Pécs idegenben bátrabban futballozik, mint odahaza, vendégként gyakran letámadja ellenfelét, pontrúgásaik, partdobásaik az alapvonal közeléből életveszélyesek. Mint fogalmazott, a PMFC a harmadosztályból érkezett, de biztos, hogy nem lesznek kiesési gondjaik.

A Szentlőrinc vezetőedzője, Marián Sluka lapunknak telefonon azt nyilatkozta, hogy egy masszív együttest fogadnak a Soroksár tekintetében. Játsszák a futballt, nem csak előrevágják a labdát, több volt Fradi-játékos is van a csapatukban. A két hét pihenő jó volt, így több lehetőségünk volt a Soroksár elleni mérkőzésre készülni. - Célunk a három pont Kozármislenyben tartása – tette hozzá.

Marián Sluka (fotó: Szabó Ferenc)

A soroksári csapat honlapján bemutatott videóban több labdarúgót megszólaltattak a Szentlőrinci mérkőzés előtt. Ebből kiderült, a két hét alatti bajnoki mérkőzéshiányt több barátságos találkozóval pótolták. Például jártak Villányban, ahol megmérkőztek a helyi labdarúgókkal, de játszottak az FTC-vel is barátságos mérkőzést. A fiúk azt is elmondták, hogy a Szentlőrinc mérkőzéseit videók segítségével elemezték. Úgy látják, hogy a baranyai gárda jó formában van, gólokat rúgnak. Arra nem is szabad gondolniuk, hogy az elmúlt évben egy osztállyal lejjebb játszottak.

Szerző: Szabó Ferenc

Forrás: Pécsi STOP