A PTE-PEAC lány csapata a dobogón végzett az Országos Bajnokságban

2022. április 21. 15:16 2022. ápr. 21. 15:16

A PTE-PEAC lány röplabda csapata az U19 Országos Bajnokság II. Osztály közép csoportot veretlenül, 22 győzelemmel zárták, szettarányuk 65:2. A Magyar Röplabda Szövetség, előzetes tájékoztatása szerint várható, hogy a korosztály érettségi vizsgákon való érintettsége miatt, országos döntőt a három csoportelsőnek nem rendez, így mindhárom csoportelső végső eredménye 1-3. helyezés, mondta el lapunknak Német Zsófia, a PTE-PEAC röplabdásainak sajtófőnöke.

A három csapatos csoportdöntő résztvevője a pécsieken túl, az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémia és a Szent Benedek Röplabda Akadémia (Balatonfüred) volt. Mindkét ellenféllel kétszer mérkőzött a PEAC, és az összes mérkőzés Balatonfüreden került megrendezésre, így különösen értékes, hogy idegenben is veretlenül zárta a Pécs a bajnokságot, mondta el Gyöngyösi Zoltán vezetőedző, majd folytatta:

„Tavaly szinte ugyanezzel a csapattal versenyeztünk, de a rendkívül szerencsétlen sorsolás és a covid-helyzet miatt csak a 13. helyen végeztünk, pedig csak az 1. és 2. helyezettől kaptunk ki, tőlük is idegenben és szoros meccseken. Hiába nyertük az összes többi mérkőzést 3:0 arányban, így is az alsóházban kötöttünk ki" - kezdte értékelését a vezetőedző.

Elmondta, hogy: Dacosan indultunk hát neki ennek a szezonnak, bizonyítani akartuk, hogy a legjobbak közt van a helyünk. Jó helyezésben mindenképpen hittünk, de az, hogy veretlenül sikerült nyerni, felülmúlja az elképzeléseinket. Ráadásul nem rendeltünk mindent alá az eredménynek, cseréink is rendszeresen játszottak, összesen 16 játékos lépett pályára a bajnokság folyamán.

“Sokat fejlődtek a lányok év közben technikailag, taktikailag és mentálisan egyaránt. Az utolsó fordulókra váltunk igazán komplett csapattá, nagyszerű közösségi érzés volt megélni mindezt. Sokat jelent, hogy a játékosok jó része már a felnőtt NB II-es csapat tagja, így ott is sok hasznos tapasztalatot tudtak szerezni a bajnoki mérkőzéseken.”

- kommentálta a sikert Gyöngyösi Zoltán.

 

“Jövőre átalakítják a korosztályi besorolást, U19 és U21 helyett U20 lesz, így ez a csapat együtt tud maradni. Meg kell fontolnunk, hogy első osztályban induljuk-e? Biztos vagyok benne, hogy ha nem is dobogós helyezésért küzdenénk, de ott sem vallanánk szégyent, ugyanakkor a játékosok felnőtt csapatban való szerepeltetése miatt a kettős terhelés okozhat problémákat.”

“A felnőtt bajnokságból még van hátra mérkőzés, azt követően pedig megkezdjük a felkészülést a következő szezonra, mert jövőre is szeretnénk bizonyítani. Június közepéig normál menetrend szerint folynak az edzések, majd nyár elején edzőtábor következik. Nyáron többen strandröplabdával tartják magukat formában, majd augusztusban újabb edzőtáborral indítjuk az következő szezont.”

A csapat tagjai:

Cacov Kornélia, Habling Dorka, Hegyi Emese, Hoffmann Hanna, Hoffmann Kitti, Husznai Mirjam, Kovács Dorisz, Kőhegyi Lili, Molnár Alexandra, Oletics Réka, Orning Fanni, Pásztor Emma, Petőfi Gréta, Réger Luca, Szabó Réka, Varasdi Szilvia.

Vezetőedző: Gyöngyösi Zoltán.

Edzők: Horváth Alexandra, Storcz Tamás.

 

Szerző: Szabó Ferenc