A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémián, kosárlabda palánták mutatták be tudásukat

2022. november 28. 13:06 2022. nov. 28. 13:06

Alsó tagozatos iskolások töltötték meg a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia munkacsarnokát a hétvégén. Az előkészítő korosztályban játszó kisdiákok számára ügyességi, gyorsasági és labdás feladatokon alapuló sorversenyt szerveztek, amelynek célja volt, hogy a kosárlabda sportághoz kapcsoló alap mozgásformák megismertetése és gyakorlása. Az eseményen a PVSK hét csapattal képviseltette magát.

A Magyar Országos Kosárlabda Szövetség a kosárpalánta program keretében Magyarországon 17 helyszínen Bicskétől Nyíregyházáig, Pécstől Újpestig szervezte a programot. A program célja, hogy átfogó, egységes sportszakmai koncepciót kínáljon a 6-9 éves korosztály számára. A program alapja a korosztálynak megfelelő széleskörű képességfejlesztés, mellyel megalapozhatják akár a későbbi versenyszerű sportolást, de hasznos hátteret adhat mindennapi élethez is. Célja, hogy megteremtsék a lehetőséget arra, hogy a későbbiekben a programban résztvevő gyerekek képesek legyenek a fizikai képességeik maximális kiaknázására, és ezt ne korlátozza semmilyen a múltból eredő hiányosság. Ennek érdekében a KOSÁRPALÁNTA program ötvözi az atlétika, a gimnasztika és a küzdősportok hasznos alap mozgásanyagát a kosárlabda megalapozó gyakorlatanyagával, ­­­- mondta el lapunknak Tiszay László, a PVSK technikai vezetője, majd hozzátette, hogy napjainkban éves szinten közel 400 iskolai és/vagy óvodai csoport kapcsolódik a Kosárpalánta programhoz.

Mintál Csaba, a PVSK kosárlabda szakosztályvezető lapunknak elmondta, hogy: A kosárpalánta programban az iskolai csoportokban pallérozódó elsőtől negyedik osztályos korú gyerekek vesznek részt. A szakági szövetség által működtetett versenyrendszerben a labda főszerepet játszik, ugyanakkor a gyerekek nem kimondottan kosárlabdáznak, sokkal inkább az ügyességi feladatokon van a hangsúly, sor- és váltóversenyek formájában. Szakosztályunk nyolc általános iskolával működik együtt, amelyekben előkészítő csoportokat működtetünk. Ezekben a csoportokban sportoló gyerekek szerepelnek a szombat délelőtt során, más iskolák csapataival együtt. Természetesen a cél nem a győzelem, hanem az, hogy gyerekek jókedvűen, jó hangulatban mozogjanak, amit a szülők akár a helyszínen is élvezhetnek.

A teljesség igénye nélkül a kisdiákok szlalomfutás, bójakerülés, gát és pókmászást és más ügyességi feladat megoldását láttuk. Érdekesség volt, hogy labdát is kaptak a kezükbe a palánkok között, de a játékszert nem a zsákba kellett célozniuk. Számolták a passzokat, ebből lettek a pontok számolva. A palánk alatt egy kosárlabda palánta egy zsámolyon állt és a kezébe kellett dobni a labdát itt is az elkapott labda ért pontot. A rendezvény befejező eseménye volt az éremosztás, amit minden sportoló nyakába akasztottak.

Pécsett, a Szamosi Nándor nevét viselő sportcsarnokban, a PVSK versenyzőin kívül a Rátgéber Akadémia fiataljai is résztvettek, de érkeztek sportolok Komlóról, Bonyhádról és Hobolból is. A tervek szerint 2023-ban további két fordulót rendeznek Pécsett.

 

 


Szerző: Szabó Ferenc