A PVSK-VEOLIA elveszítette a szomszédvári csatát

2021. május 12. 23:32 2021. máj. 12. 23:32

Befejezéséhez közeledik a 2020-2021 évi, NB I-es férfi kosárlabda bajnokság. A PVSK-VEOLIA szerdán és szombaton lép pályára Pécsett a Lauber Dezsős sportcsarnokba, ahova a szurkolókat is várják. A szerda esti programban szomszédvári rangadót rendeztek, a Kaposvárt fogadták Rujákék.

A fiatal 20 éves, szerb irányító, Carev Aleksej szerint nem kérdés, hogy szerdán a Kaposvár ellen mire készülnek, mondta a mérkőzés előtt. Hozzá tette, hogy. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

- Nagyon a szezon végén járnak, Ilyenkor természetes, hogy ingadozik a teljesítmény. Azonban, mivel most már tényleg nincs sok hátra, azt hiszi észbe kaptak, hogy itt a végén még egyszer meg kell rázni magukat, és hajtani egy nagyot. A Kaposvár elég változatosan játszik, így nagyon fontos lesz, hogy védekezésben megfelelően kommunikáljanak egymással. Illetve oda kell figyelniük a külső sorukra, ami mostanában különösen veszélyes. Menni kell előre, és győzni kell.

 

A fiatal játékos terveiből kevés dolog sikerült. A PVSK hazai pályán alul maradt a Kaposvártól 91-85 arányban. A szerb irányító kevés lehetőséget kapott edzőjétől Dragan Aleksictől, 9 percet volt a pályán, első sorban védekezési feladatot látott el.

A mérkőzésen, vendégoldalon Rivers kezdte, majd hazai részről Budimir válaszolt, 2-2.  Első triplát Lewis gyűjtötte be a pécsiek számára, majd hazai oldalon Brkic és Ruják is eredményes volt. A negyed 18-16 -os eredménnyel zárult.

A második 10 perc vendég büntetőkkel indult. Rivers és Krnjajski szórta a kaposvári pontokat. 37-39 a 18. perecben időt is kért a pécsi edző. Dragan forgatta csapatát, így nem tudott megszökni a Kaposvár. A negyed 23-28 as eredménnyel zárult.

A PVSK oldaláról a kispadról érkezett Krivacevic, a Kaposvár részéről Plezer Gábor gyűjtötte a pontokat. A 27. percben Budimir harcosságának köszönhetően 64-63. Funderburke is ugyan ezt tette és a harmadik negyed pécsi sikerrel zárult. (29-22)

A negyedik negyed 70-66-os hazai állásnál folytatódott. Látványos pontokat láthattunk a záró negyedben. Puska Bence háttal a palánknak talált a kosárba. Krnjajski fél pályáról volt eredményes. Lewis röplabda mozdulattal szerzett pontot. A látvány a vendégek számára hozott sikert, 85-91.

Két napos pihenő után a PVSK-VEOLIA ismét pályára lép a Lauber Dezső sportcsarnokban. Krivacevicék a Zalagerszeget fogadják. A mérkőzés a 2020-2021 évi NB I-es férfi kosárlabda bajnokság alsóházi küzdelmeinek záró találkozója lesz. A kiesés sorsa már hetekkel ez előtt eldőlt. A PVSK számára a 9. vagy a 10. hely megszerzése a cél. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Szerző: Szabó Ferenc