A sérülésektől tizedelt PVSK ellen, Pécsett masírozott a rájátszásba az Alba Fehérvár

2025. április 13. 10:03 2025. ápr. 13. 10:03

Szombaton este, 18 órakor hazai pályán zárta le a bajnokság alapszakaszát a PVSK-VEOLIA. Vendégük a rájátszásba kerülésért küzdő Alba Fehérvár volt, akiknek élet-halál kérdés volt a szombati bajnoki a Lauber Dezső sportcsarnokban. A PVSK számára gyakorlatilag nem osztott-szorzott a meccs, akárhogyan is alakult volna az utolsó forduló, biztosan a 13. helyen fejezik be a bajnokság ezen szakaszát, a Szeged már nem tud beelőzni, a párducok pedig nem tudják beérni a Kecskemétet.

A Falco elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal sem állt Szekulovics mester rendelkezésére két amerikai légiósa, Archibald és Vaughn, így több mint bravúr lett volna a hazaiaktól, ha sikerül megfogniuk az “életükért küzdő” fehérváriakat. Philmore vezérletével hamar megléptek 8-3-ra a vendégek, a folytatásban kosárra kosár volt a válasz, Dzeletovics és Thomas is elemében volt. Vojvoda ziccere után Frank dobott hármast, Dzeletovics villanásaival a 7. percben egyenlített a Vasút (19-19). Ekkor ismét Philmore pillanatai következtek, aztan Medford hintett triplát, Radó büntetőjével alakult ki a 22-28-as negyedvégi eredmény.

A pécsiek fiatal magasembere 2+1-es akcióval indította a második etapot, Dzeletovics duplájával már csak egy pont volt közte, Vojvoda fújt riadót egy hármassal. Németh Ákos is elkapta a fonalat, kinti találata után egy közelit is értékesített, 29-40-nél a mérkőzésen először nőtt tíz pont fölé a vendégek előnye, időt is kértek a pécsiek. Antóni vette vállára csapatát, zsinórban hét hazai pontot szerzett. Thomas zsákolt, Filipovity távolról célzott pontosan, Dzeletovics révén próbáltak zárkózni a fehér-feketék, ám a fehérvári bedobó beemelt egy újabb hármast (43-52).

Vojvoda rögtön a második félidő elején 11 pontosra növelte az Alba előnyét, ráadásul fellépett Philmore is, aki öt ponttal 47-59-nél 12 egységre növelte a két csapat közötti differenciát. Micsovics és Dzseletovics lépett ekkor elő, ez nem tetszett túlságosan Alejandro Zubillagának, aki időt kért. Philmore és Plézer büntetőzött, majd előbbi sorozatban négy pontot is betett a fehérvári közösbe, Thomas betörését követően 16 pontra lépett meg ellenfelétől a vendég csapat (53-69). A negyed hátralévő részében csak minimálisan tudott riválisához közeledni a PVSK, ennek köszönhetően magabiztos előnyről várhatta a negyedik etapot (60-75).

Filipovity kettesére egy 2+1 volt a válasz Molnár részéről, Philmore kapott nagy passzt Vojvodától, majd utóbbi lépett elő befejezőként. Ezt követően egy jobb szakasszal és Antóni büntetőivel 14 pontra jött fel a Pécs, ez volt a helyzet a negyed feléhez érve is (71-85). Philmore és Molnár váltott kosarat, Thomas kintről célzott tökéletesen, Frank középtávolról. 81-90-nél már benézett 10 pont alá is az újonc, Filipovity ezt azonnal módosította egy hármassal és egy duplával. Innen már nem maradtak kérdések, az Alba nyert és nyolcadikként bejutott a rájátszásba (88-97).

PVSK-VEOLIA–ALBA FEHÉRVÁR 88–97

(22–28, 21–24, 17–23, 28–22)

PVSK: Micsovics 7/3, FRANK 10/3, Plézer 7, Mokánszki 3, DZSELETOVICS 30/6
Csere: MOLNÁR MÁTYÁS 9, ANTÓNI 9/3, Radó 9, Merkl 4 

FEHÉRVÁR: MEDFORD 10/3, THOMAS 21/3, Vojvoda 9/3, FILIPOVITY17/9, PHILMORE 31/3
Csere: Kass, Krivacsevics 2, NÉMETH Á. 7/3.

Szrecsko Szekulovics, a PVSK vezetőedzője: Gratulálok mindkét csapatnak ehhez az erős mérkőzéshez! Hiányzott ma is Archibald és Vaughn, de boldog vagyok, hogy a magyar játékosok és a kispad is jól játszottak. Nem szabad elfelejteni, hogy az Alba egy nagyon jó csapat. Köszönöm a szurkolóknak az egész meccsen át tartó szurkolást, az egész alapszakaszban számíthattunk a nagyszerű buzdításra. Nehéz periódust fejeztünk ma be, készülünk a play-outra.

Alejandro Zubillaga, az ALBA vezetőedzője: Szoros meccs volt mind védekezésben, mind támadásban, főleg az első félidőben volt mindkettő kevésbé jó. Győztünk végül, ez a legfontosabb. Magabiztosan kell belevágnunk a play-offba, ezután az eredmény után. Így alakult, ez volt a legtöbb, amit most ebből ki tudtunk hozni. Voltunk ennél feljebb is, de megtettünk mindent, hogy bent maradjunk a nyolcban. Előre kell menjünk, meg kell találnunk a pozitív utat a felkészülésünkbe. Nagyon nehéz lesz, de száz százalékot kell beletegyünk, hogy készen álljunk.

Frank Áron, a PVSK játékosa: Gratulálok az Albának! Nagyot küzdöttünk, szeretnék gratulálni a saját csapatunknak is, megmutattuk, hogy van helyünk ebben a ligában. Küzdeni fogunk a play-outban azért, hogy bennmaradjunk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy kijöttek és buzdítottak minket, ezzel hatodik emberként
támogattak minket az egész mérkőzés folyamán.

Szabó Ferenc