A Sopron már nagy falatnak bizonyult, de szépen csillog az ezüst is

2023. március 10. 23:13 2023. márc. 10. 23:13

A döntőn mutatott játékban nehéz pozitívumokat találni pécsi oldalról, a Sopron Basket sokkal jobb volt a fináléban és megérdemelten zsebelte be az aranyérmeket.

Tegnap óriási bravúrt könyvelhetett el az NKA Universitas PEAC, ugyanis döntőbe jutott a DVTK-Hun-Therm ellen. Úgy tűnik, hogy ez a mérkőzés nagyon sok energiát felemésztett a pécsi lányoknál, ugyanis a Sopronnal nem tudták felvenni a versenyt, a Killik László Női Magyar Kupa fináléjában. A soproniak már az első negyedben 31 pontot dobtak és ihletett formában kosárlabdáztak. Fegyverneky Zsófiék extrán dobtak és védekezésben is felülmúlták az enerváltan játszó PEAC-ot.

Kiss Virág a mérkőzés utáni interjújában elmondta, hogy maximum az eredmény miatt lehetnek szomorúak, mert ez egy nagyon fontos érem így is a csapat számára. A PEAC hosszú évek óta semmilyen érmet nem tudott szerezni, így viszont ezüsttel a nyakukban utazhatnak haza a lányok.

NKA Universitas PEAC - Sopron Basket 46-89 (14-31, 13-19, 11-20, 8-19)

NKA Universitas PEAC: Katanic 9/3, Laczkó 3/3, Calhoun 2, Gwathmey 9, Kiss 16. Csere: Simon 4, Sanchez -, Szücs -, Rátkai -, Olawuyi 2, Kaszás-Pap 1

A visszavágóig sem kell sokat várni, ugyanis az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Sopron Pécsre látogat majd, március 25-én.