Ami ma elég, az holnap kevés a PMFC labdarúgóinál

2021. január 5. 14:23 2021. jan. 5. 14:23

A megszokott rendszertől eltérően, hétfőn elkezdte a tavaszi felkészülést a PMFC NB II-es labdarúgó csapata a szezon második felére. Az eseményről a csapat vezetőedzője Vas László, és a Futó Zsombor csapatkapitány beszélt.

A vezetőedző, Vas László a tájékoztatóját azzal kezdte, hogy vasárnap már különböző, köztük egészségügyi felméréseket végeztek el a játékosokon. Hétfőn tornatermi foglakozást tartottak, majd a PVSK műfüves pályán folytatták az első szabadtéri edzés. Azt is megtudtuk, hogy a nyári felkészüléshez hasonlóan három napig Harkányban készülnek a tavaszi bajnoki és kupamérkőzésekre a játkosok. A következő kupamérkőzéshez hozzátette, hogy a MLSZ módosította a játéknapot, mivel az eredetileg január 27-i játéknapot, február 7-re módosították. A bajnoki tabellán második helyről induló PMFC az első bajnoki mérkőzést Győr ellen játssza idegenben, január 31-én.

Kérdésre Vas László elmondta, hogy továbbra is az a cél, hogy mérkőzésről, mérkőzésre javuljon a csapat teljesítménye. Hangsúlyozta, „ami ma elég az holnap már kevés”. 

A tervek szerint a hétvégén Pécsett zárt kapus mérkőzést játszanak az NB I -es Paks ellen

 

 

A csapatkapitány, Futó Zsombor arról beszélt, hogy szokatlan a 2020-2021 évi labdarúgó-bajnokság. Emberemlékezet óta január elején nem kezdődött az alapozás, hozzátette, hogy olyan se volt, hogy decemberben játszottak volna bajnoki mérkőzést. A labdarúgó szomorúan mesélte, hogy a koronavírus-járvány miatt, a szurkolók nagyon hiányoznak a hazai és idegenbeli mérközéseken is. Hozzátette: Az mindig öröm volt, hogy a pécsi drukkerek idegenbe is elkísérték a csapatot.

Szerző: Szabó Ferenc