Átadták az id. Dárdai Pál edzőközpontot Pécsett

2022. november 4. 19:52 2022. nov. 4. 19:52

Átadták az id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontot Pécsett, a Pécsi Labdarúgás Napja alkalmából szervezett ünnepségen. Az eseményen a névadó fiának, Dárdai Pálnak emlék oklevelet adtak át, A rendezvény után pedig a Pécsi STOP kérdéseire is válaszolt.  

2016 óta minden évben menetrendszerűen november 4-én ünnepli a Pécsi Labdarúgás Napját, idén pedig ezen a napon ünnepélyes keretek között átadták az id. Dárdai Pálról elnevezett utánpótlás edzőközpontot is. Az elképzelések szerint itt az újabb pécsi focisikereket megalapozó fiatal labdarúgók felkészítését végzik majd, modern körülmények között. 

 A rendezvényen rengetegen gyűltek össze, az eseménynek a PMFC kovácstelepi bázisa adott otthont. Az eseményen jelen volt Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár is, aki arról beszélt, hogy Magyarország egy sport nemzet. Mint mondta el kell érni, hogy a tanulás mellet az életighosszig tartó sport is előtérbe kerüljön. Továbbá kiemelte, a legfontosabb, hogy először megszerettessük a sportot a fiatalokkal, ehhez pedig az újonnan átadott utánpótlás központ fontos lépcső. 

A rendezvényen felszólalt Dr. Hoppál Péter is, aki beszédében hangsúlyozta, a sportlétesítmény létrejötte egy széleskörű összefogásnak köszönhető. Péterffy Attila Pécs város polgármestere pedig elmondta, fontos, hogy minőségi környezetben, minőségi eszközökkel tudjanak sportolni a fiatalok a városban. 

Az edzőközpont átadóján a Pécsi Labdarúgás Nagyjaiért Alapítvány külön is köszöntötte az eseményen megjelent Dárdai Pált, aki az elhunyt, idősebb Dárdai Pál helyett vette át a családnak adományozott életmű díjat.

Fiatalabb Dárdai Pál a lapunknak elmondta, hogy büszke az elismerésre. Valamint kiemelte: édesapja soha nem igazolt el Pécsről, végig magyar bajnokokat és válogatottakat nevelt. Mindig előre nézett, célját soha nem adta fel. Azt is elmondta amíg a legkisebb fia, Bence nem repül ki a családi fészekből addig távoli helyeken nem vállal munkát.