Az NB I kapujában a kozármislenyi hölgyek

2025. április 2. 11:57 2025. ápr. 2. 11:57

A hétvégén az Érd csapatához utazott az NBI/B 23. fordulójában a Kozármisleny KA női kézilabda csapata. A Pest megyeiek hét meccse voltak veretlenek, amivel már a harmadik helyen álltak a tabellán.

Nehéz mérkőzésre készültek a mislenyiek, de azzal a nem titkolt céllal utaztak el, hogy elhozzák a két bajnoki pontot az Érd Arénából, ennek megfelelően jobban is kezdték a találkozót. Egy 0-2-es mini sorozattal indítottak, de gyorsan eszméltek a hazaiak. Pár perc elteltével utolértek Gyulay lányait, majd jelezvén, hogy nem szándékoznak könnyen adni magukat, a vezetést is magukhoz ragadták. Ezután két góllal ők léptek meg és a vendégeken volt a sor, hogy újítsanak. Szerencsére sikerült is változtatni a játékukon és ezzel az eredményen is. A sormintát folytatva ismét a Misleny vezetett két találattal, amire már időkéréssel reagált a hazai pad, de nem tudták megtörni a baranyai lendületet, maradt a kétgólos előny a félidő végéig.

A szünetben volt mit helyretenni, főleg a védekezést tekintve, de valószínűleg arra a hazai gárda sem számított, ami ezután következett. Hat perc elteltével a Misleny már négyre növelte az előnyt. Újra jött az egyperces szünet, de ezúttal sem érték el a kívánt hatást. Megmaradt a négytalálatos előny, de csupán annak köszönhetően, hogy vendégek is hibáztak támadásban. A védelem viszont stabil lábakon állt, nagyon kevés találatot kaptak Vigék. A félidő derekára öt góllal lőttek többet az Érdnél, innentől kezdve sikerült a támadásaik befejezését is rendbe szedni, így elkezdtek még jobban leszakítani a hazai csapatot, akik viszont minden egyes találatért megszenvedtek. A második játékrészben összesen hat alkalommal engedélyeztek találatot az érdieknek, egyre nagyobbra nyílt az olló, így a végjátékra a két pont sorsa már nem volt kérdés, csupán a különbség, amely a végén nyolc találat lett.

Érd - Kozármisleny KA 18-26 (10-12)
Kozármisleny KA: Wichmann, Vig, Szabó - Bánfai K. 6, Markovics, Csire 1, Brettner 5, Kecskés 2, Polics, Lengyel 1, Bánfai V. 5, Bréda, Hornyák 2, Scheffer 2, Tobak, Bernhardt 2
Vezetőedző: Gyulay László

Gyulay László: Újabb két pontot tudtunk bezsebelni, amivel ismét nagy lépést tettünk a célunk felé, de még mindig sokat kell tenni a szezon végi ünneplésért. Hétvégén már itt is a következő kihívás, hiszen a Mohácsi TE 1888 érkezik a mislenyi csarnokba. A tabella ne tévesszen meg senkit! A baranyai rangadó mindig különleges hangulatú meccs, ahol nagyon számítunk szurkolóink támogatására! Ha tehetitek, gyertek ki minél többen, kék pólóban, pulcsiban!

Szabó Ferenc