Bajnok a PEAC másodosztályú férfi kosárlabdacsapata

2021. június 8. 20:36 2021. jún. 8. 20:36

Befejeződött az Egyed Mihály nevét viselő Baranya megyei férfi kosárlabda bajnokság. Az előző évi bajnokság a koronavírus járvány miatt félbeszakadt. A 2020-2021 évi versenyt kevesebb csapattal ismét megrendezték. A bajnoki címet a PEAC II. együttese gyűjtötte be. A sikeres rendezvényről a csapat erőcsatárával Sípos Ádámmal beszélgettünk.

A csapat egyik meghatározó játékosa, Sípos Ádám 10 éves korában kezdte el a kosárlabdát Körmenden. Végigjárta a korosztályokat, a csúcsra az NB I-es Körmend csapatában jutott, amikor 2 perc 45 másodpercet tartózkodott a palánkok között. Az egyetemi tanulmányokat Pécsett folytatta, közben Veszprémben 3 éven keresztül az NB I. „B” csapatban játszott.

A center játékosnak rövidtávú célja, hogy az utánpótlásban dolgozhasson edzőként, majd az élvonalban is megmutassa tapasztalatait.

A fiatal kosaras edzőként már több korosztályban, nőknél és férfiaknál is edzősködött. Kérdésemre elmondta, hogy a gyerekeknél látványos az előrehaladás a kosárlabda elsajátításában. A fejlődés sok fiatalnál hónapról-hónapra látszik. A hölgyeknél meg lehet találni egy sikeres kohéziót. Fogékonyak sok technikai megoldásra, formáció kialakításra. A férfiaknál a kreatív játék már természetes. A sebesség a technikai tudás már eleve a férfiak adottsága. Gondolok például a zsákolásra.

 

A Baranya megyei kosárlabda bajnokságról elmondta, hogy kevésbé jó, hogy fogynak a csapatok. A 2020-2021 évi bajnokságban 4 csapat indult. A hölgyeknél 5 együttes. Évekkel ezelőtt, 3-4 éve 8-10 csapat küzdött a megyei bajnokságban a hölgyeknél, férfiaknál. Hozzátette, hogy a PEAC II. együttesénél létszám gond nem volt. Az edzőknek Dr. Cselik Bencének és Galambos Attilának mindig volt lehetősége a cserepadról játékosokat pályára hozni.

Az Egyed Mihály Baranya Megyei Bajnokság végeredménye:

1. PEAC II. 2. MTE 1888 3. Mecsek SE 4. Kozármisleny SE.

 

Szerző: Szabó Ferenc