BEAC–NKA 49–78: magabiztos győzelemmel jutott tovább az NKA
Szombaton folytatódott a női NB I. A-csoport rájátszásának negyeddöntője. Az NKA Universitas Pécs ezúttal idegenben, az ELTE BEAC Újbuda otthonában, a Gabányi László Sportcsarnokban lépett pályára. A pécsiek az első mérkőzésen magabiztos, 95–49-es hazai győzelmet arattak, így egy újabb sikerrel már bebiztosíthatták helyüket a legjobb négy között. A két győzelemig tartó párharc második felvonásában ez sikerült is: Reisingerováék 78–49-re nyertek, és 2–0-s összesítéssel bejutottak az elődöntőbe.
A BEAC elleni párharc első találkozóján végig a pécsiek irányították a játékot, stabil védekezéssel és magabiztos támadójátékkal építettek ki jelentős különbséget. A rájátszás azonban mindig új helyzetet teremt, különösen idegenben, ahol egészen más ritmus és hangulat várhat a csapatokra.
A második mérkőzés előtt Iványi Dalma másodedző így nyilatkozott a klub hivatalos honlapján:
„Szeretnénk hasonlóan jó ritmussal játszani, mint az első mérkőzésen. Most van egy győzelmünk, de a szombati mérkőzés egy teljesen más történet lesz. Az lesz a fontos, hogy ugyanazzal az energiával, ugyanolyan agresszív védekezéssel játsszunk, mint hazai pályán. Tudjuk, hogy a BEAC valószínűleg sokkal keményebb, sokkal bátrabb lesz otthon. Valószínűleg egy-két dobásuk is beesik majd, ami Pécsett nem ment be. Ezért kulcsfontosságú, hogy már az elejétől koncentráltan, csapatként játsszunk, és a védekezéssel határozzuk meg a mérkőzés ritmusát. Ebből szeretnénk gyors támadásokat vezetni, de okosan és precízen. Az előző mérkőzésen két játékosunk, Niki és Ágica is megsérült. Szerencsére ezek nem súlyos sérülések, de nagy valószínűséggel egyikük sem tudott pályára lépni szombaton.”
A mérkőzés kiválóan indult a pécsiek számára, különösen Reisingerová révén, aki a vendégoldal első 12 pontját egymaga szerezte. A hazaiaknál Ozola, Moore és Drahos tartotta versenyben a BEAC-ot, így a 8. percben még szoros volt az állás (14–12). Az első negyed végére azonban a pécsiek minimális előnyt harcoltak ki, miután Josepovits büntetőjével 15–14-re vezettek.
A második játékrészt Held közeli kosara nyitotta, majd Reisingerová tovább növelte pontjai számát, így a Pécs fokozatosan ellépett ellenfelétől. A 15. percben már 18 pontnál járt a pécsiek centere, miközben csapata 22–17-re vezetett. Varga távoli találata is fontos pillanatban érkezett, a félidő hajrájában pedig Rátkai és Held pontjaival pontjaival 34–25-re módosult az állás.
A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, Moore triplájával 28–34-re zárkóztak, ám a folytatásban ismét a pécsiek akarata érvényesült. Török és Held is betalált távolról, Reisingerová pedig továbbra is megállíthatatlannak bizonyult a palánk alatt és középtávolról is. A vendégek fokozatosan növelték előnyüket, és a harmadik negyed végére már húszpontos különbség fölé kerültek (58–38).
A záró etapban sem lassított az NKA Universitas Pécs. Smailbegović triplával nyitotta a negyedet, majd Varga is eredményes volt kintről, így gyorsan eldőlt minden lényegi kérdés. A végjátékban a fiatalok is lehetőséget kaptak, a találkozót pedig Halmágyi hárompontosa zárta le, beállítva a 78–49-es végeredményt.
A pécsiek összességében újra fölényes győzelmet arattak, és teljesen megérdemelten jutottak be a bajnoki rájátszás elődöntőjébe. A csapat ezzel továbbra is versenyben van a legfontosabb céljaiért, ráadásul a következő időszakban a Magyar Kupa négyes döntője is kiemelt szerepet kap a fókuszban.
ELTE BEAC Újbuda – NKA Universitas Pécs 49–78
(14–15, 11–19, 13–24, 11–20)
NKA Universitas Pécs:
Varga 8/3, Held 14/6, Dúl Panka, Török 8, Reisingerová 22
Csere: Josepovits 8, Rátkai 7, Tóth Orsi 1, Smailbegović 7, Halmágyi 3, Studer
Vezetőedző: Zseljko Djokic
Edzői értékelések
Mészárosné Kovács Andrea, az ELTE BEAC Újbuda vezetőedzője:
„Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy három nap alatt ennyit tudtunk változtatni a hozzáállásunkon. Jókor jött a pofon Pécsett, a csapat ma megmutatta, hogy valójában mire képes, és ennek köszönhetően egyénileg is jobb teljesítmények érkeztek. Védekezésben nagyot léptünk előre, közel húsz ponttal kevesebbet kaptunk, mint szerdán. Három negyeden keresztül húsz pont alatt tudtuk tartani a Pécset, ami a mi szempontunkból dicséretes. Az eladott labdáink száma is a felére csökkent, ezek voltak azok a részcélok, amelyeket szerettünk volna elérni. Visszazökkentünk a saját formánkba, és bízom benne, hogy ezt a jövőben is fenn tudjuk tartani, különösen a jövő hétvégén.”
Zseljko Djokic, az NKA Universitas Pécs vezetőedzője:
„Szeretnék gratulálni a játékosoknak, a stábnak, mindenkinek, aki a csapat körül dolgozik, valamint a szurkolóinknak is, hiszen mindkét versenysorozatban bejutottunk a legjobb négy közé. Sokat dolgoztunk ezért a szezon kezdete óta, és az akkori álmaink most valósággá váltak. A fejünkben már ott van a Magyar Kupa négyes döntője, ezért ma úgy rotáltunk, hogy senki ne töltsön húsz percnél többet a pályán. Az első félidőben nem játszottunk úgy, ahogy szerettünk volna, de több mint harminc lepattanót szereztünk, ami jól mutatta, mennyire küzdöttünk. A harmadik negyedet rosszul kezdtük, időt kellett kérnem, utána azonban igazán beindult a gépezet. A legfontosabb, hogy ezzel a győzelemmel most lesz egy kis pihenőnk, aztán már a Magyar Kupára fókuszálunk.”
Szabó Ferenc