„Csontzenével” kezdődött, magyar gólokkal fejeződött be az Andorrai fellépés

2021. március 31. 23:21 2021. márc. 31. 23:21

A magyar labdarúgó-válogatott szerdán késő este Andorrában lépett pályára világbajnoki selejtezőn. A selejtező 10 mérkőzéséből hármon túl van Szalai Ádám csapata. Hazai pályán Lengyelországgal döntetlent játszottak a fiuk, ahol 54 másodperc alatt két gólt kaptak a magyarok és Fiolát kiállították. San Marinóban, Rossi tanítványai nyertek, úgy, hogy Sallai 11-est hibázott.

Az Ádámoknak rossz emlékük lehet, mert Lang és Nagy is, 2017. június 9-én Andorrában lejátszott VB selejtezőn, 1-0 ás verességet szenvedtek. Több magyar játékos a mérkőzés után sírva fakadt. A szerda esti találkozón jelentősen átalakult a csapat. Több játékos mellett a kapust, Gulácsit, a pécsiek kedvence, Dibusz váltotta. Szintén évekig pécsi színekben játszó Lovrencsics is a kezdő 11-be került. A két egykori pécsi játékos sokat volt játékban. Dibusz Dénes a San Marinó elleni találkozón akár pihenhetett is, mert kapura irányuló lövést nem kellett fognia. Az Andorra ellen már akadt munkája. Kalmár térdét fáslizták és helyére Gazdag érkezett. Az első félidő végjátékban eldőlt, hogy a március 31-i mérkőzésen nem lesz, 1-0 ás hazai siker. Nikolics átívelt a védő soron Fiola 4 méterről a jobb alsó sarokba fejelt, 0-1.

Az első gól története Gazdag szögletével kezdődött. A második gólt a kényszercserével érkező Gazdag Dániel fejezte be az 51. percben, 0-2.. Nem sokat várt a magyar csapat a harmadik gólra. Az 58. percben Nagy Ádám és Szalai Ádám a labda útja. A jól helyezkedő Kleinhesler László közelről a jobb alsó sarokba pöccinttette a játékszert, 0-3. Az Andorrai kaputól 23 méterre a magyarok szabadrúgáshoz jutottak. Varga Roland bomba erős lövése a kapufáról visszapattant, Nego elé, aki közelről a fekvő kapus mellet megszerezte a vendégcsapat negyedik gólját, 0-4. San Marino ellen három 11-est rúghattak a magyarok. Szerda este az andorrai csapat jutott egy büntetőhöz, Hangya kezezése miatt. A hazai játékos nem hibázott, Dibusz jobbra vetődött, a labda a kapu baloldalába vágódott 1-4 a mérkőzés végeredménye.

A magyarok a 6 csapatos csoportban a második helyre ugrottak. Megelőzték Lengyelországot, mivel Londonban, 2-1 arányban alul maradtak.

Csoportunkban szintén szerda este rendezték a San Marinó-Albánia mérkőzést, amit a vendégek nyertek, 0-2-ra. 

Szerző: Szabó Ferenc