Dudaszós kosárral, hosszabbításban nyert fontos mérkőzést a PVSK

2025. május 4. 09:34 2025. máj. 4. 09:34

Remekül kezdték az összecsapást Oroszlányban a pécsiek, az első félidőben végig vezettek, majd a fordulás után az OSE átvette az irányítást. A végjáték azonban elképesztő izgalmakat tartogatott: Archibald hosszabbításra mentette a meccset egy triplával, majd a dudaszóra szerzett középtávolijával meg is nyerték a mérkőzést idegenben.

Mindkét csapat kemény védekezéssel indított az óriási téttel bíró derbin, így az első negyed első hét perce inkább a harcról, mintsem a pontesőről szólt. Ennek ellenére biztatóan alakult a játék: a PVSKvégig vezetett, és úgy tűnt, végre újra ülnek a távoli dobások. Az első tíz perc végén 20–16 ide.

A második negyedben az OSE próbálta átvenni a kezdeményezést, de Archibald, Vaughn, Dzseletovics és Plézer is betalált kintről, így sikerült tovább növelni a különbséget. Bár Dickerson megállításával voltak gondok, Micsovics kiválóan irányította a játékot, így a félidőt 7 pontos előnnyel zárták a vendégek.

A harmadik negyed sajnos ismét egy gyengébb periódust hozott: míg az első félidőben 18 triplakísérletből nyolc sikeres volt, ebben a játékrészben egyetlen távoli dobás sem esett be. Az Oroszlány ezt könyörtelenül kihasználta: előbb felzárkózott, majd az etap végére már öt pontos előnyre tett szert.

A csapat azonban nem adta fel: hatalmas szívvel küzdve igyekeztek visszajönni a meccsbe. Micsovics remek betörésekkel és gólpasszokkal vitte a hátán a csapatot, kétszer is kihagyhatatlan helyzetbe hozva Radót. Az OSE azonban mindig tudott reagálni, így a hajrára hatpontos hazai előnnyel érkeztünk. Két perccel a vége előtt, Dzseletovics kihagyott büntetőjénél már úgy tűnt, elúszott a meccs – de ekkor jött Archibald, és varázsolni kezdett.

Előbb két triplával kiegyenlített, majd a hazaiak újabb trojkája után jött a harmadik – méghozzá elképesztő távolságból. Dickerson ugyan még betalált, de már időn túl, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás Vaughn hármasával indult, de az OSE gyorsan öt ponttal válaszolt, így sokáig 85–83 maradt az állás. Az utolsó percben Dzseletovics triplája újra pécsi előny, de Bishop közeli kosarával egyenlítettek a hazaiak. Már csak két másodperc volt hátra, amikor Szekulovics mester időt kért – és jött a mindent eldöntő figura.

Micsovics bedobása után Archibald emelkedett, védője szorításában elengedett egy középtávolit, ami dudaszóra hullott be. A játékvezetők videón is visszanézték, de nem volt kérdés – a dobás érvényes volt.

Ezzel a sikerrel nemcsak hatalmas bravúrt aratott a Vasút, de a tabellán is megelőzték az Oroszlányt!

MVM-OSE Lions - Pécsi VSK-VEOLIA 87-88
(16-20, 21-24, 26-15, 17-21, 7-8)

Oroszlány: Bishop 14/6, Illés 6/6, Kenics 13/3, Takács 4, Dickerson 22.
Csere: Ruják 2, Werner -, Szabadfi 1, Csuti 4/3, Wilson 21/3.

Pécsi VSK: Vaughn 18/12, Archibald 26/15, Frank 2, Mokánszki -, Dzseletovics 22/9.
Csere: Antóni -, Plézer 3/3, Molnár -, Micsovics 12, Radó 5, Merkl -.