Elindult az NB III: Sikeres revánsot vett a PMFC a Főnix ellen

2025. március 3. 15:42 2025. márc. 3. 15:42

Az NB III-as labdarúgó bajnokság tavaszi fordulójában is elrajtoltak a csapatok. A PMFC a Stadion utcában, a Fejér Vármegyei I. osztály bajnokaként az NB III Dél-Nyugati csoportjába feljutó, FC Főnix csapatát fogadta a 18. fordulóban. A székesfehérváriak az őszi idény során tíz vereségük és három pontszerzésük mellett öt alkalommal hagyták el győztesként a pályát: Közöttük volt a PMFC elleni sikerük otthon, ahol 2-0 ra verték a piros-fekete együttest. A vasárnap kora délutáni reváns sikerült, a PMFC 4-1 arányban nyerte a mérkőzést.

Idei első bajnoki mérkőzésükön az új igazolások közül Beke és Vajda is kezdett, akikkel együtt Aczél Zoltán vezetőedző a Varasdi – Ócsai, Ikonomou, Füredi, Beke – Rabatin – Vajda, Fejős, Hegedűs – Daru, Tóth összeállításban küldte pályára együttest a székesfehérváriak ellen, míg Helesfay és Lengyel sérülés miatt hagyta ki a 2025-ös év első találkozóját.

Nem indult jól a találkozó, a 8. percben egy jobboldali sarokrúgást követően a visszatett labdát először Csiba rúgta a jobb felső kapufára, a kipattanó pedig Grubert találta meg, akik az ötös magasságából a vendéglátók hálójába továbbított, 0-1. A hátrány ledolgozása érdekében magasabb iramra kapcsolt a Pécs. A 16. percben Vajda jobbról, a tizenhatos sarkának közeléből ívelte be szabadrúgását, amit a védők vonalából kirobbanó Hegedűs tisztán, hat méterről fejelt a Főnix kapujába, 1-1.. A 30. percben ráadásul a fordítás sem maradt el, baloldali beadást követően Tóth vette le a labdát, lövése elsőre még elakadt Kubaricsban, de másodijára már
sikerült a vonal mögé juttatni a játékszert, amibe egy menteni igyekvő védő is beleért, 2-1. Tóth kisvártatva ugyan ismét eredményes tudott lenni, ám les miatt érvénytelenítették gólját, így 2-1-es állással fordulhattak a csapatok. 

A 69. percben Korponai okozott kisebb riadalmat a pécsi kapu előtt, azonban a támadó védője szorításában kivezette a labdát az alapvonalon kívülre. A 76. percben aztán Daru törte meg a második félidei gólcsendet, a hazai csatár közelről pörgetett a hálóba, egyúttal szezonbeli 6. találatát jegyezte, 3-1. Alig valamivel utána a csereként beálló Vast akasztották meg szabálytalanul a tizenhatoson belül, a büntetőt Hegedűs végezte el, ám bal alsóba tartó lövését vetődve hárította Kubarics, aki 81. percben Tóth balról, 18-ról csapódó szabadrúgását is
bravúrosan kitolta ugyanonnan. A 88. percben a nem sokkal korábban cserként beálló Szalánszki is feliratokozott a gólszerzők közé, aki negyedszer tudott eredményes lenni a 2024/2025-ös szezonban.  

PMFC – FC Főnix
4-1 (2-1) Hegedűs (16.), Tóth (30.), Daru (76.), Szalánszki (88.) ill. Gruber (8.)

PMFC: Varasdi – Ócsai, Ikonomou, Füredi, Beke (Németh, 87.) – Rabatin – Vajda (Vas, 62.), Fejős (Bukovics, 62.), Hegedűs (Helba, 83.) – Daru, Tóth (Szalánszki, 82.)
Vezetőedző: Aczél Zoltán

FC Főnix: Kubarics – Sarok (Rubos B., 87.), Csiba, Jungwirth, Zoboki – Gruber (Pápai, 87.), Emperger (Rubos, 73.) – Weisenburger, Adorján, Korponai (Borbély, 87.) – Büki (Mohai, 39.)
Vezetőedző: Pavlik József

Aczél Zoltán: Fizikálisan jó állapotban vagyunk, gyorsan kiegyenlítettünk, rúgtunk 4 gólt és kihagytunk egy 11-est. A végjátékot többször túljátszottuk. Sajnos Tóth Zoli sérülése súlyosnak tűnik, arról viszont jó beszélni, hogy a 18
éves Ocsai Matyi akadémistánk a mezőny legjobbja volt. A következő mérkőzésünk az FTC II ellen sokkal nehezebb lesz.

Szabó Ferenc