Eszterházy Miksa díjat vett át egy pécsi egyetemi tanár, Rétsági Erzsébet
A sport népszerűsítésében, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében hosszú időn keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismerésére, Eszterházy Miksa-díjban részesült Dr. habil. Rétsági Erzsébet – a PTE Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet, címzetes egyetemi tanára. Az elismerést az Emberi Erőforrások minisztere, Kásler Miklós Budapesten adta át a pécsi egyetemi tanárnak.
Az egyetemi oktatóval, a lebontott toronyház szomszédságában lévő egyik kávézóban ültünk le beszélgetni.
- Ismereteim szerint Rétsági Erzsébet számára egyértelmű, hogy a testnevelés, és a rekreáció a szívügye. Van különbség a kettő között?– kezdtük a beszélgetést.
- A testnevelés és a rekreáció ugyanazt a célt szolgálja: a lakosság életminőségének javítását. A testnevelés deklarált kimeneti célja, hogy a tanulókat/diákokat a fizikai aktív és tudatos életvezetésre készítse fel. Sikeresen formálja, ill. alakítsa ki bennük a testnevelés és a sport iránti elkötelezettséget. Benne van a kudarc lehetősége is. De egy hivatását gyakorló szakember számára ez a lehetőség nem veszi el a kedvét és a lelkesedését.
- Önt, az egyetemen, a családban a sport veszi körül. Valós sportcsaládból származik, utódok is s port útján járnak?
- Igen a sportot családi örökségnek nevezem. Apám és István nevű testvérem, az 1930-40 es évek kiváló sportolói. István nagybátyám magasugrásban a magyar felnőtt atlétika válogatott csapat kerettagja volt. Apu, Rétsági Oszkár közép- magyarországi ifjúsági válogatott focista volt. Apuhoz hasonlóan én is sokféle sportágat űztem. Alacsony lévén – akárcsak ő – a labdajátékokban éreztem igazán jól magam, és meglepetésre a gerelyhajításban. Az akkor Spartakiádnak nevezett bajnokágon 2. lettem gerelyhajításban. Ez a siker már pécsi létemhez tartozik. Akkor döntöttem Pécs mellett, amikor csodálatos hó volt a csodálatos városban. Hát kissé becsapott az időjárás.
Ahogy főiskolás lettem, megszűnt havazni. De ez nem akadályozott meg abban, hogy orosz- testnevelő szakos általános iskolai tanári oklevelet szerezzek, majd később a TF kiegészítő tagozatán középiskolai tanári képesítést. Öcsém is testnevelő tanár lett. Fiam is az, és úgy tűnik a két nagyon szép és tehetséges leányunokáim is hasonlókon törik a fejüket. Remélem az egyik fiú unokám – dédapja, nagyapja nyomán- válogatott focista lesz. Gyerekeim apja, a fiam, a lányom, és a vejem is sportoló volt. Szóval nem túlzás a családi örökség kifejezés, a különböző generációkat illetően sem.
- A koronavírus-járvány mennyire befolyásolta az Ön megszokott oktatási módszereit?
- Én mindig szerettem, ha kettesbe lehettem a hallgatókkal, ennek különösen kedvezett az online oktatás. Véleményem szerint így mindketten párbeszédben haladtunk előre az ismeretek útján.
Miért szerették a gyermekek a testnevelést?
- Nemcsak az iskolák hírnevét növelő sportsikerek miatt szerették a gyerekek a testnevelést. Sportdélutánokat, sportünnepélyeket tartottunk, házi bajnokságokat szerveztünk, ahova a szülőket, a kollégákat is meghívtuk, a gyakorlós gyerekekkel telente síelni mentünk Csehszlovákiába. Élénk, pezsgő sportélet folyt és szerintem igazán értékes testnevelői munka. Ezt a nagyon színvonalas testnevelő tanári gárda (Márti, Miki, Margó) szívügyének tekintette. Ezek egyike voltam- Böbe néni -, mint testnevelő szakvezető.
-Ismereteim szerint napjainkban is vállalt munkát?
- Idősekkel próbálom megismertetni a regerációt.
Szerző: Szabó Ferenc
