Európa-ligás szint: A Mosonmagyaróvár simán nyert Kozármislenyben
Szerdán hazai pályán fogadta a Kozármisleny NB I-es női kézilabda-csapata a Mosonmagyaróvárt, amely a nemzetközi Európa-liga küzdelmeire is készül. A vendégek ugyan nehéz rajtot vettek a bajnokságban, hiszen rögtön a Ferencvárossal és a Győri Audi ETO-val találkoztak, de most meggyőző játékkal szerezték meg első győzelmüket a szezonban.
A nyári időszakban mindkét klubnál jelentős változások történtek – különösen az edzői stábban. A mosonmagyaróváriak kispadján immár a rutinos Dragan Adzic irányít, míg a Kozármislenynél Kovács Tamás kezdte meg a munkát, új csapatot építve egy jelentősen megfiatalított kerettel.
A mérkőzés előtt Lengyel Leonetta a hazaiak online felületén nyilatkozott, kiemelve, hogy az ellenfélnél számos rutinos játékos szerepel, ezért a védekezés színvonalát a Szombathely elleni mérkőzéshez hasonlóan magas szinten kell tartani. A támadásban pedig különösen fontos a pontos helyzetkihasználás, mivel egy válogatott szintű kapussal néztek szembe.
A találkozón villámrajtot vett a Mosonmagyaróvár: nyolc perc játék után már 0–6 állt az eredményjelzőn. A hazai szurkolók lelkes támogatása mellett Jávorka-Horváth Bernadett törte meg a gólcsendet – saját térfelén szerzett labdát, majd védőit lehagyva vágta a hálóba a Kozármisleny első gólját. Rögtön utána Scheffer Zsanett is eredményes volt, így 2–7-re módosult az állás.
Bár a küzdés és az akarás végig jellemezte a hazaiakat, a rutinosabb vendégek fokozatosan növelték előnyüket, és végül magabiztos, 21–40-es győzelmet arattak.
A találkozót közel 350 néző tekintette meg a helyszínen, és a hazai közönség ezúttal is bizonyította, hogy igazi támasza a csapatnak.
Lengyel Leonetta a mérkőzés előtt:
„Ellenfelünknél sok rutinos kézilabdázó van, ezért a védekezésünket olyan magas szinten kell tartanunk, ahogyan tettük azt a Szombathely elleni meccsen. Támadásban a helyzetkihasználásra kell fokozottan odafigyelni, hiszen egy válogatott hálóőrrel fogunk szemben állni. Reméljük, sokan ellátogatnak a csarnokunkba, mert a szurkolótáborunk egy plusz embert jelent a pályán!”
Kozármisleny KA – Mosonmagyaróvár 21–40 (9–20)
Helyszín: Kozármisleny, 350 néző
Kiállítások: Kozármisleny 0 perc, Mosonmagyaróvár 4 perc
Hétméteresek: Kozármisleny 3/1, Mosonmagyaróvár 2/1
Kozármisleny:
Wichmann – Kecskés 5, Brettner, Lengyel L., Jávorka-Hornyák 2, Scheffer 3, Csökmei
Csere: Mohari (kapus), Kelemen 2, Hónig, Fodor 2 (1), Bernhardt 4, Friedszám 1, Ostorics 2, Rácz P., Bursac
Vezetőedző: Kovács Tamás
Mosonmagyaróvár:
Arenhart – Falusi-Udvardi 1, Tóth G. 4, Quist 2, Tatar 6, Wolfs 2, Kazai 3
Csere: Csatlós (kapus), Hárfa N. 5, Kukely 2, Dzaferovic 7, Tyiskov-Helembai 2, Tóth E. 2, Molnár D. 3, Stranigg 1 (1)
Vezetőedző: Dragan Adzic
Szabó Ferenc