Fontos, hétközi győzelemmel folytatta szereplését a PMFC
Hétközi mérkőzésen lépett pályára a PMFC labdarúgócsapata, amely az NB III. Dél-Nyugati csoportjában az Iváncsa KSE együttesét fogadta a Stadion utcában. A vendégek vegyes rajtot vettek a szezonban: döntetlennel kezdtek Siófokon, majd sorozatban három vereséget szenvedtek, de legutóbb 4–0-ra kiütötték a Szekszárdot.
A találkozó kezdete előtt egy perces néma gyászszünettel emlékeztek a közelmúltban, 54 éves korában elhunyt Feleki Attilára, a PMFC korábbi ügyvezető igazgatójára és a HR-Rent Kozármisleny tulajdonosára.
A 34. percben Pintér remek szólója után Heles talált a hálóba, megszerezve ezzel második bajnoki gólját a szezonban (1–0). Nem sokkal később ismét támadónk került a középpontba: a 44. percben a büntetőterületen belül szabálytalanul állították meg, a megítélt tizenegyest pedig magabiztosan értékesítette (2–0).
A szünetben a közönség köszöntötte Lukács Gergelyt, a világbajnokságon második helyen záró férfi vízilabda-válogatott pécsi másodedzőjét.
A második játékrész elején gyorsan szépített az Iváncsa: a csereként beállt László első lehetőségét gólra váltotta (2–1), ezzel megszakítva a pécsiek idei kapott gól nélküli sorozatát. Az 59. percben kettős cserével frissítette támadósorát Vas László, ami hamar eredményt hozott. A 65. percben Berekali beadását Jásper önzetlenül készítette le a csereként érkező Csörgőnek, aki éles szögből a hosszú sarokba tekert (3–1). Ez volt második gólja a bajnokságban piros-fekete színekben.
A hajrában ismét László villant az Iváncsa részéről, a 87. percben duplázott, ezzel szorossá téve a végeredményt (3–2).
A mérkőzést követően a PMFC vezetőedzője így nyilatkozott:
– Gratulálok a csapatnak! Egy harcos, küzdelmes mérkőzésen sikerült három pontot szereznünk egy olyan gárda ellen, amely játékban és felépítésben az NB III egyik legkulturáltabb együttese. Jól kezdtünk, kétgólos előnybe kerültünk, de a második félidőben akadtak nehézségeink. Örülök, hogy fiataljaink, köztük a harmadszor kezdő Jásper Botond is egyre bátrabban futballozik – az ő önzetlen passza Csörgő góljánál a meccs egyik legszebb jelenete volt.
PMFC – Iváncsa KSE 3–2 (2–0)
Gólszerzők: Helesh (34., 45. – büntetőből), Csörgő (65.) ill. László (47., 87.)
PMFC: Helesfay – Ikonomou, Miklós, Németh – Galacs, Jásper, Pintér, Berekali – Varga D. (Bukovics, 67.) – Helesh (Csörgő, 59.), Beke (Hegedűs, 59., Orbán, 91.). Vezetőedző: Vas László.
Iváncsa KSE: Varga Á. – Madarász, Aradi, Kasza, Kiatipisz – Ivády (Tóth O., 67.), Kovács S., Budai (Bakó, 77.) – Kovács D. (László, 46.), Szilvási (Ecsődi, 67.), Lőrinc (Király, 77.). Vezetőedző: Tóth András.
A PMFC legközelebb augusztus 31-én, vasárnap lép pályára, amikor az FC Nagykanizsát fogadja.
Szabó Ferenc