Garami Józsefre gyertyagyújtással emlékeztek a PMFC kispadnál
A megemlékezésen részt vett a korábbi mesteredző családja és baráti köre, továbbá a klub jelenlegi és korábbi játékosai. A pécsi labdarúgás hívei, szurkolók és Garami József tisztelői együtt búcsúztak a város legendás alakjától.
Garami József 1939. augusztus 9-én született Pécsett. Labdarúgó-pályafutását 1953-ban kezdte a Pécsi Dózsa csapatában, ahol tíz éven át játszott. 1964-ben rövid időre a Pécsi VSK játékosa lett, majd 1965-ben a Komlói Bányászhoz igazolt. Egy évvel később visszatért a PVSK-hoz, ahol 1967-ben befejezte aktív pályafutását.
1973-tól utánpótlásedzőként dolgozott a Pécsi Dózsánál és annak jogutódjánál, a Pécsi MSC-nél. 1985 és 1992 között a felnőtt csapat vezetőedzője volt. Irányítása alatt a klub történetének legsikeresebb időszakát élte, és ekkor érte el legjobb bajnoki helyezését, egy ezüstérmet. 1987-ben öt mérkőzés erejéig a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.
A kilencvenes években dolgozott az Újpestnél, az MTK-nál, valamint a Győri ETO-nál, ahol szakmai igazgatóként és vezetőedzőként is szerepet vállalt. 2001-ben visszatért az MTK-hoz szakmai igazgatóként, majd 2002-ben a Ferencváros vezetőedzője lett, amellyel bajnoki címet szerzett. 2003-ban ismét az MTK-hoz igazolt, ahol előbb szakmai igazgatóként, majd 2004-től vezetőedzőként dolgozott.
2008-ban az év edzőjének választották, az MTK-val újabb bajnoki címet nyert. 2015-ig irányította a csapatot, utolsó mérkőzése 2015. május 31-én volt, amikor a Diósgyőr elleni találkozón 797. alkalommal ült élvonalbeli mérkőzésen a kispadon. Ezt követően is a klub kötelékében maradt, szakmai igazgatóként folytatta munkáját.
2020-tól a PMFC-nél szakmai koordinátorként tevékenykedett.
Kiemelt fotó és forrás: PécsMa