Gyenge játék és hazai vereség a Stadion utcában
A 2024-2025 évi NB III-as labdarugó bajnokság dél-nyugati csoportjában, a 26. fordulóban a negyedik vereségét gyüjtötte be a PMFC, így a pécsi szurkolók bánatára várhatóan a szezon végén, nem állhatnak a dobogóra sem.
Egy héten belül második bajnoki rangadóját játszotta a PMFC, amely a kaposvári vendéggyőzelmét követően ezúttal nagyszámú hazai szurkolótábora előtt, a Stadion utcában fogadta az éllovas FC Nagykanizsa együttesét a dél-nyugati csoport 26. fordulójában. A mérkőzést megelőzően gyászszünetre került sor, április 22-én, életének 85. évében elhunyt a klub egykori legendás mesteredzője, Garami József, akinek vezetésével a PMSC a 80-as, 90-es években a legszebb időszakát élte: a bajnoki bronz-, és ezüstérem mellett 1990-ben sikeresen elhódították a Magyar Kupát.
A kanizsaiak már az első percben megszerezték a vezetést, Szabó ugratta ki középen Kovácsot, aki a kimozduló Kilvinger mellett, 15-ről a bal alsóba tekerte a labdát, 0-1. A 6. percben Szabó távoli lövésével növelték előnyüket, 0-2. Szinte rögvest utána viszont érkezett a szépítés, a 7. percben Daru cselezte ki védőjét, jobbról betört a tizenhatosra, majd az alapvonalról keresztbe lőtt, ahol Szalánszki érkezett és kapu közepébe talált, 1-2. A pécsi támadó ezzel már szezonbeli hetedik bajnoki gólját jegyezte. A 36. percben ismét a vendégek találta be: A baloldalon Szabó kapta meglehetősen tisztán a labdát, s mivel nem léptek ki rá a pécsi védőik, a tizenhatos sarkáig vezette a játékszert, ahonnét pedig káprázatosan lőtte ki a bal felső sarkot, a 16 esztendős saját nevelésű hazai hálóőr, Kilvinger hiába vetődött jó irányba, ezt nem háríthatta, 1-3. A bajt tovább tetézte, hogy a 39. percben Beke sérülés miatt nem tudta vállalni a folytatást, helyére Vas érkezett. A szünetben további két változatást eszközöltek a vendéglátók, Füredi és Bukovics érkezett a pályára.
A 49. percben kisebb riadalmat okozott, hogy Ikonomou ellen szerzett veszélyes helyen labdát Nagy-Mihály, aki így jobbról, az ötös csücskéről lőhetett, de Kilvinger jól zárta a szöget és lábbal hárított. Az 59. percben aztán Vas lerántásáért kissé jobbról, 19-ről végezhetett a PMFC szabadrúgást, amit Vajda vállalt el. A szélső majdnem pontosan tekert a rövid alsóba, de a labda a kapufa tövét találta el. A hátralévő időben a PMFC megpróbálta a hátrány ledolgozását, azonban eredménytelenül, így alulmaradt a Nagykanizsával szembeni küzdelemben, győzelmükkel a zalaiak megerősítették listavezető pozíciójukat a bajnoki tabellán.
PMFC – FC Nagykanizsa 1-3 (1-3)
Gólszerzők: Szalánszki (7.), Kovács (1.), Szabó (6., 36.)
PMFC: Kilvinger – Beke (Vas, 39.), Preklet (Füredi, 46.), Ikonomou, Németh – Hleba, Rabatin – Vajda, Fejős (Bukovics, 46.), Szalánszki (Bachesz, 70.) – Daru
Vezetőedző: Aczél Zoltán
FC Nagykanizsa: Verpecz – Lakatos (Szökrönyös, 42.), Eckl, Vékony, Medgyesi (János,, 92.) – László, Terbe, Godzajev- Telmán (Nagy-Mihály, 38.), Szabó – Kovalovszki, Kovács
Vezetőedző: Gabala Krisztián
Aczél Zoltán: - Rangadónak volt titulálva a mérkőzés, nem az lett. A Nagykanizsa nagyon csúnyán megvert bennünket, minden szinten jobbak voltak. Gyalázatos játék volt, többen mentálisan sem voltak rendben. Szerettünk volna Józsi bácsi (Garami József) emlékét tisztelettel hozni, ez sem sikerült. Gratulálok a Nagykanizsának az NB II-es szerepléshez.
Szabó Ferenc