Győzött és meg is előzte a tabellán húsvéti ellenfelét a PMFC
Kaposváron gyűjtötte be a három pontot a PMFC, amely ezzel meg is előzte a somogyi zöld-fehéreket a tabellán. Az NB III-as pécsi labdarúgócsapat a Dél-Nyugati csoport 25. fordulójának rangadóján a közvetlen rivális Kaposvári Rákóczi FC otthonában lépett pályára.
A húsvétvasárnapi szomszédvári összecsapás ujdonsága volt, hogy ezúttal is 16 esztendős tehetség, Kilvinger Levente őrizte a piros-feketék kapuját, valamint hárommeccses eltiltását letöltve újra visszatért a pécsi csapatkapitány, Rabatin Richárd. Ezzel együtt Aczél Zoltán, a Kilvinger – Beke, Preklet, Németh, Füredi – Hleba, Rabatin – Vajda, Fejős, Szalánszki – Daru kezdőnek szavazott bizalmat a somogyiak ellen. Remekül kezdtek a vendégek, Hleba góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést a Rákóczi Stadionban, 0-1. A középpályás szezonbeli első bajnoki találatát jegyezte a PMFC színeiben. A pécsi nyomásból nem tudott szabadulni a hazai gárda, mígnem aztán a zöld-fehérek egy felszabadításból kontrázhattak. A 27. percben Babinszky vezethette a labdát ziccerben, majd elfektette a kifutó Kilvingert, azonban a hazaiak házi gólkirályának lövését a gólvonalról a visszaérkező Füredi fejjel blokkolta. A 34. percben közel volt a PMFC második gólja, Vajda átadásából Beke kissé jobbról próbálkozhatott, azonban MIkler nagyot vetődve szögletre tudott menteni. A szünetre így egygólos előny birtokában vonulhattak a vendégek.
Az 55. percben Daru közeli lövése még a jobb kapufáról kifelé pattant, de aztán az 56. percben egy jobboldali beadásból Németh fejelte a labdát a hazai hálóba, 0-2. A védő idénybeli második gólját jegyzete a bajnokságban. Felpörögtek az események, hiszen a 67. percben szépítettek a hazaiak, egy szép összjátékot követően Görög talált be 15-ről a jobb alsónkba, 1-2. Időközben két helyen is frissített Aczél Zoltán, aki előbb Hegedűst, majd pedig Bukovicsot küldte be. Utóbbi nem sokkal ezután 25-ről célozta meg a jobb alsót, lapos labdája alig valamivel ment mellé. Az utolsó negyedórában járva Balla próbálkozott balról, emelésszerű kísérlete majdnem meglepte Kilvingert, aki azonban kitolta a léc alá tartó labdát. Tartogattak még izgalmakat a ráadás percei is, azonban a lefújásig már nem született újabb gól, így Aczél Zoltán legénysége 2-1-es győzelmet aratott a Kaposvári Rákóczi FC vendégeként és egyúttal megelőzték a somogyi zöld-fehéreket a bajnoki tabellán, fellépve ezzel a negyedik helyre.
Kaposvári Rákóczi FC – PMFC 1-2 (0-1)
Gólszerző: Görög (67.), ill. Hleba (5.), Németh (56.)
Kaposvár: Mikler – Heil (Pollák, 46.), Szederkényi, Böndi (Hampuk, 82.) – Görög, Balogh (Horváth, 46.), Mazzonetto A. (Mazzonetto N., 74.), Balla, Pusztai – Babinszky, Zoltán (Mayer, 46.)
Vezetőedző: Jeney Gyula
PMFC: Kilvinger – Beke, Preklet, Németh, Füredi – Hleba, Rabatin – Vajda (Ikonomou, 46.), Fejős (Hegedűs, 61., Bachesz, 84.), Szalánszki (Bukovics, 74.) – Daru
Vezetőedző: Aczél Zoltán
Szabó Ferenc