Hamilton simán nyert Katarban, Verstappen csak nyolc ponttal vezeti a vb-t

2021. november 21. 18:12 2021. nov. 21. 18:12

Lewis Hamilton teljesen zavartalan versenyzéssel aratott tükörsima rajt-cél győzelmet a Forma–1 történetének első Katari Nagydíján, Max Verstappen viszont az öt rajthelyes büntetése ellenére is jól mentette a menthetőt, a második helyével nyolc pontot megtartott az előnyéből a világbajnoki pontversenyben. Fernando Alonso a 2014-es Magyar Nagydíj után állhatott újra dobogóra.

Két büntetés alakította az utolsó pillanatban a Katari Nagydíj rajtsorrendjét, Max Verstappen az időmérő végén figyelmen kívül hagyott dupla sárga zászlós figyelmeztetés miatt a második helyett csak a hetedik helyről kezdhette meg a futamot. A Red Bull holland pilótája remek rajtot kifogva, az 57 körös futam ötödik körének legelején már a második helyen volt, Lewis Hamilton mögött. Ehhez előbb Pierre Gaslyt, majd Fernando Alonsót kellett megelőznie, egyikük sem tudott komolyabb ellenállást kifejteni a jóval nagyobb tempóban érkező versenyzővel szemben – olvasható a Telex beszámolójában.

A futamot az élről kezdő Hamilton jól kapta el a rajtot, és hamar növelni tudta előnyét, ami akkor sem fogyott, amikor Verstappen került mögé a sorrendben. Hamilton az élen apránként hat másodperc fölé növelte az előnyét Verstappennel szemben, a harmadik Alonso előtt pedig már 25 másodperccel, tehát bőven egy kerékcserényi különbséggel vezetett a 12. kör környékén. A 17. körhöz érve a Red Bull igyekezett kicsit megkavarni a kártyákat azzal, hogy kerékcserére hívták Verstappent, aki a közepes gumikat keményre cserélve, éppen csak, de a második helyre ért vissza a harmadik helyét kitartóan őrző Alonso elé.

A Mercedes kénytelen volt reagálni, egy körrel később Hamilton is érkezett a boxutcába új gumikért, és az addigra kilenc másodperc környékére hízott előnyét megőrizve, folytatta a versenyzést. Az élen haladó Hamilton számára nem volt túl eseménydús a futam, Verstappen már 9,5 másodperces hátrányban volt, amikor a 42. körben másodszor is kerékcserére érkezett a Red Bull garázsa elé. Egy körrel később ugyanígy tett Hamilton és az aktuálisan harmadik helyen haladó Pérez is. A mezőny virtuális biztonsági autó mellett fejezte be a futamot, miután Nicholas Latifi csak a pálya szélén tudott megállni a defektes Williamsszel – mindez Verstappennek segített, akitől így senki nem tudta már elvenni a versenyben futott leggyorsabb körért járó plusz egy pontot.

Forrás: Telex