Harsányi Pécsre igazolt, Grumics maradt a Szentlőrincben

2022. július 11. 16:06 2022. júl. 11. 16:06

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága pénteken elkészítette a Merkantil Bank Liga 2022/23-as idényének kiírását, amely 2022. július 31-én indul, az utolsó fordulót 2023. május 21-én rendezik. Az NB II-es Szentlörinc az első fordulóban az élvonaltól bucsuzott Gyirmót Győr otthonába látogat. Hazai pályán augusztus 7-én ujjbab NB I-ből kiesett csapat az ellenfél. Szentlörinc hazai pályán fogadja az MTK gárdáját.

A baranyai NB II-es csapatok új edzőkkel várják a 2022-2023 évi bajnokságot. A PMFC-nél elköszönte Vass Lászlótól, Kozármislenyben Aczél Zoltántól, Szentlörincen Gabala Krisztiántól vonták meg a bizalmat. A Pécsi STOP a szentlőrinci változásokkal ismerteti meg az olvasókat. Az utóbbi két idényben a DVSC élvonalbeli együttesénél dolgozott asszisztens edzőként, két meccs erejéig pedig vezetőedzőként is irányította a Lokit.

– Már a megkeresés első pillanatától kezdve szimpatikus volt mindaz, amit Fekete Tivadar, a Szentlőrinc sportszakmai igazgatója felvázolt nekem fogalmazott Jeremiás Gergő. – a csapat internetes oldalán. Maximálisan azonosulni tudok azzal a felfogással, amit itt képviselnek, miszerint nagyrészt fiatal játékosoknak szavaznak bizalmat, akiket fejleszteni kell. Két évvel ezelőtt jártam már itt a Debrecennel, hiszen bajnokit játszottunk, tisztában vagyok vele, hogy hova kerülök. Bízom benne, hogy közös erővel elérjük a klub célját, bentmaradunk az NB II-ben, emellett pedig a játékosok egyénileg is fejlődnek a kezünk alatt.

 A játékosmozgások még nem fejeződtek be. Az első csapat tavalyi keretéből hat labdarúgóval is megállapodásra jutott vezetőség a folytatást illetően: Prokop Rostislav, Erdélyi Botond, Tamás László, Keresztes Bence, Havas Attila, valamint Miroslav Grumic az elkövetkező két esztendőben továbbra is a Szentlőrincet fogják erősíteni. 

A tavaly nyáron igazolt Prokop Rostislav (kapus) 31 találkozón védte a szentlőrinci kaput, amelyeken 9 alkalommal kapott gól nélkül hagyta el a játékteret.

A szintén tavaly szerződtetett Erdélyi Botond (szélső védő) 33 alkalommal húzhatta magára klubunk szerelését, hasznos védőmunkája mellett 1 góllal és 4 gólpasszal segítette együttesünket.

Tamás László (belső védő) kilenc év után tért vissza városunkba és a hátunk mögött hagyott kiírásban fontos láncszeme volt csapatunknak. Csapatkapitányunk 33 mérkőzésen lépett pályára, valamint 1 gólt szerzett.

Keresztes Bence (belső védő) 2017 nyarán érkezett egyesületünkhöz és oroszlánrészt vállalt a NB II-es tagság megszerzésében. Több mint 130 alkalommal szerepelt lőrinci szerelésben és ezt a számot tovább növelheti a következő szezonban. Az előző évadban 24 meccsen számított rá a szakmai stáb.

Havas Attila (védekező középpályás) ugyancsak öt esztendővel ezelőtt szerződött az akkor még harmadosztályban szereplő Szentlőrinc SE-hez és azóta 125 összecsapáson küzdött csapatunkért. Az NB II. tavalyi szezonjában 31 mérkőzésen 1 gólt szerzett.

Miroslav Grumic (támadó) egy évvel ezelőtt tette át a székhelyét Szentlőrincre, tapasztalatával és rutinjával pedig sokat nyert együttesünk. 33 alkalommal húzhatta fel a szentlőrinci szerelést és 7 góllal hálálta meg a bizalmat.

A legutóbbi hétvégén Pécsett rendezett edző mérkőzésen négygólos döntetlen játszottak a PMFC ellen.

 

Végeredmény: PMFC – Szentlőrinc 2-2 (2-1)

Gólszerzők: Rácz (7.), Tóth-Gábor (23.), ill. Szabó (10.), Farkas (81.)

Szentlőrinc: Prokop – Maduka, Keresztes, Nagy Zs., Erdélyi – Csilus, Daróczi – Szabó, Grumic, Rétyi – Mervó. Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Csereként beállt: Rátkai, Farkas, Havas, Tamás, Kiss-Szemán, Németh, Török, Csörgő, Vidnyánszky, Bányai

 

NB II-es csapat legközelebb július 13-án, szerdán 18:00-kor a Kozármisleny otthonában fog pályára lépni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
ÉrkezőkCzuczi Péter (Kaposvár – kölcsönből vissza), Kiss-Szemán Péter (Vasas), Rétyi Róbert (Vasas)
Távozók:  Andrija Drljo (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Biben Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Harsányi István (PMFC), Mervó Bence (Budafok – kölcsönből vissza), Mucsányi Márk (Újpest II – kölcsönből vissza), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Németh Barnabás (Honvéd II-MFA – kölcsönből vissza)

 

Szerző: Szabó Ferenc