Hazai pályán verték a Gyöngyöst, menekül a kiesés elől a Komló

2026. március 16. 13:01 2026. márc. 16. 13:01

Fontos győzelmet aratott hazai pályán a Carbonex Komló az NB I-es férfi kézilabda-bajnokságban. A baranyai együttes szívós, küzdelmes mérkőzésen 25–23-ra legyőzte a Gyöngyös csapatát, és ezzel értékes pontokat szerzett a bennmaradásért folytatott harcban. Péter Szabó Dávid együttese négygólos hátrányból fordítva nyert, így elmozdult a kieső helyről. A vezetőedző ráadásul győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a komlói kispadon.

A mérkőzés több különleges pillanatot is tartogatott. Péter Szabó Dávid először irányította otthon a csapatot vezetőedzőként, míg Jerkovics Srecko 300. alkalommal lépett pályára a kék-fehérek mezében. Az ünnepelt játékos már a harmadik perc végén megszerezte első gólját a találkozón.

A mérkőzés elején azonban inkább a vendégek akarata érvényesült. Bár a komlói kapuban Maxim Vyunyk többször is bravúrral avatkozott közbe, a nagy iramú játékban a hazaiak sokáig csak szépíteni tudtak. A félidő közepén ugyan lehetőség nyílt az egyenlítésre, de két hetes is kimaradt, miközben a gyöngyösi kapus, Tomic szintén kiváló teljesítményt nyújtott.

Amikor a Gyöngyös 11–7-re vezetett, Péter Szabó Dávid időt kért. A rövid szünet jót tett a hazaiaknak: Váczi és Gulyás találataival felzárkózott a Komló. A vendégek ekkor hétperces gólcsendbe kerültek, amit a hazai csapat kihasznált. A 29. percben Gulyás hetesével utolérték ellenfelüket, majd egy gyors betöréssel a vezetést is megszerezték. A félidő végén Ágoston még egy hetest is kivédett, így a szünetre már komlói előnnyel vonultak a csapatok.

A második félidőben tovább fokozódott a küzdelem. A Gyöngyös kihasználta a kiállításokat, és ismét átvette a vezetést. A hazaiak azonban nem adták fel: Váczi kiállítása után Kovacevic lendítette tovább a csapatot, és ismét kétgólos előnyhöz jutott a Komló. Menyhárt hetesével már 21–18-at mutatott az eredményjelző.

Az utolsó percekhez közeledve a hazaiak 24–20-ra is vezettek, ám a Gyöngyös még egyszer felzárkózott. Ebben az időszakban Ágoston több fontos védéssel segítette csapatát. Amikor 24–22-nél a vendégek egész pályás letámadással próbálkoztak, már csak egy-egy gól született mindkét oldalon. A Komló végül megőrizte előnyét, és megszerezte létfontosságú, negyedik győzelmét a bajnokságban.

Carbonex Komló – HE-DO B. Braun Gyöngyös 25–23 (12–11)

Komló: Vyunyk – Varga 1, Váczi 4, Borsos 1, Szöllősi 2, Kovacevic 2, Ág 1.
Csere: Ágoston (kapus), Zennadi, Ács P. 3, Jerkovics 4, Paulo, Menyhárt 1 (1), Gulyás 6 (4).
Vezetőedző: Péter Szabó Dávid.

Gyöngyös: Tomic – Jaros 1, Nagy Á. 2, Ubornyák 2, Hegedűs 2, Lang 3, Edwards 7 (3).
Csere: Marczika (kapus), Mendes 1, Bálint 1, Végh B. 2, Schaffer 2, Szkledar, Gráf, Jóga, Dobi.
Vezetőedző: Bíró Balázs.

Péter Szabó Dávid, a Komló vezetőedzője a mérkőzés után kiemelte, hogy a korábbi meccsekhez képest most minden pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a csapat támadójátékához. Hangsúlyozta, hogy a találkozó során több nehézséggel is szembe kellett nézniük, sérülések miatt a védekezésben is foghíjassá vált a csapat, de végül a szív és az akarat döntött. Megköszönte a szurkolók támogatását is, akik fantasztikus hangulatot teremtettek a csarnokban.

Váczi Milán átlövő szerint a mérkőzés fordulópontja az volt, amikor 11–7-es hátrányból egy 5–0-s sorozattal visszajöttek a meccsbe. Elmondta, a csapat ekkor érezte meg, hogy van esélyük a győzelemre, és mindig akadt valaki, aki egy-egy fontos pillanatban pluszt tudott hozzátenni a játékhoz.

Bíró Balázs, a Gyöngyös vezetőedzője úgy vélekedett, hogy a vereség fő oka a kihagyott ziccerek sorozata volt. Szerinte az első félidőben csapata jól játszott támadásban és a visszarendeződésben is, de a kimaradt helyzetek lehetőséget adtak a Komlónak a felzárkózásra. Hozzátette, hogy a második félidőben az emberelőnyös szituációkat sem tudták kihasználni, a végjátékban pedig a kapkodás és a hibák döntöttek.

Aleksandar Tomic, a Gyöngyös kapusa szintén a sok hibát emelte ki, amelyek szerinte mind támadásban, mind védekezésben jelentkeztek, ráadásul kulcsfontosságú helyzetekben. Úgy véli, ezek a hibák végül eldöntötték a mérkőzést, és gratulált a Komlónak a győzelemhez.

Szabó Ferenc