Hiába a fordítás, végül elúszott a győzelem – NKA-vereség az oroszlányiak ellen
Remekül indult a mérkőzés az NKA Universitas Pécs számára: az akadémisták energikus kezdéssel 5–0-ra vezettek már a harmadik perc közepén. A csapatok ezt követően is fej fej mellett haladtak, ám a 33. percben már 65–67 állt az eredményjelzőn, és a hazaiaknak nem sikerült megfordítaniuk az állást. A végén az OSE Lions diadalmaskodott, a pécsiek pedig visszacsúsztak a tabellán.
A mérkőzés első felében a pécsi védekezés nem volt kellően kemény és agresszív, amit az oroszlányiak kihasználtak: túl sok könnyű pontot szereztek, a hazaiak pedig nem tudták tartani velük a lépést támadásban. A nagyszünetre 40–49-es állásnál vonultak az öltözőbe a csapatok – nem festett jól a helyzet. Ráadásul a húsz pécsi büntetőből csupán tíz talált utat a gyűrűbe, így a kimaradt lehetőségek is súlyos árat jelentettek: ha mind értékesítésre került volna, már a NKA vezethetett volna.
A harmadik negyedben azonban megváltozott a játék képe. Úgy tűnt, az NKA képes lesz kiharcolni a győzelmet: Meleg Gergő duplájával, majd két büntetőjével átvették a vezetést, és az utolsó játékrészt 63–60-as előnyből kezdhették meg a hazaiak. A negyedik negyed elején Durmo találata tovább növelte az előnyt, és érezhető volt: van energia és akarat a csapatban.
Ám ez sajnos nem tartott sokáig. A hazaiak túl sok hibát vétettek mind támadásban, mind védekezésben: kihagyott ziccerek, eladott labdák, és összezuhanó koncentráció jellemezte a hajrát. Az OSE Lions ezt könyörtelenül kihasználta, és egy 12–0-s rohamot produkálva gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A 65–60-as hazai vezetés így 79–84-es vendégsikerrel zárult.
NKA Universitas Pécs – MVM-OSE Lions 79–84(23–29, 17–20, 23–11, 16–24)
NKA Universitas Pécs: Csarapics 13/6, Bor, Durmo 13, Meleg 20/3, Pohto 10.
Csere: Bogdanovics 15, Brbkalics 2, Rátgéber, Lukácsi 3/3, Mezőfi 3.
Vezetőedző: Bojan Szalatics
MVM-OSE Lions: Sövegjártó, Davis-McMurrin 18/9, Randolph 16/3, Doss 17, Csuti
Csere: Ruják, Sejfics 24, Balsay, Kristyák, Takács 9/3, Peringer
Vezetőedző: Forray Gábor
Edzői értékelések:
Bojan Szalatics, az NKA vezetőedzője:
– Gratulálok az Oroszlány csapatának, teljes mértékben megérdemelték a győzelmet. Ezt a mérkőzést gyakorlatilag az első félidőben veszítettük el – közel 50 kapott pont egyszerűen túl sok. Az ellenfél arra épített, amire számítottunk: sok egy-egy elleni szituációt vállaltak, amit sajnos nem tudtunk hatékonyan levédekezni. Emellett túl sok könnyű kosarat kaptunk gyorsindításból is. A harmadik negyed már biztató volt, ennek kellene lennie az alapnak.
– Ahhoz, hogy ebben a bajnokságban meccseket tudjunk nyerni, negyven percen át kell koncentrálnunk, következetesen és nagy energiával kell játszanunk. Bátrabban, agresszívebben kell fellépnünk, és jobban meg kell becsülnünk a helyzeteinket – rengeteg ziccert hagytunk ki ma. Most már a pénteki, kecskeméti mérkőzésre fókuszálunk. Szeretnénk megmutatni, hogy sokkal jobb játékra is képesek vagyunk. Fiatal csapat vagyunk, a fejlődés folyamata zajlik, de fontos, hogy valódi csapatként működjünk. A fiataloktól azt várom, hogy a kevésbé látványos munkából is kivegyék a részüket, a rutinosabb játékosoktól pedig azt, hogy támogassák, segítsék őket a pályán és azon kívül is.
– Minden meccsre úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk – ez továbbra is a legfontosabb célunk.
Forray Gábor, az OSE vezetőedzője:
– Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak. Úgy gondolom, hogy az idei bajnokságban – akárcsak az elmúlt években – idegenbeli győzelmet aratni mindig dupla értékű, különösen egy olyan rivális ellen, mint a Pécs. Boldog vagyok az eredmény miatt, és külön köszönöm szurkolóinknak, hogy elkísértek minket, és a kritikus pillanatokban is mögöttünk álltak.
– A meccs során voltak hullámvölgyek, de amikor mélypontra kerültünk, a szurkolók segítettek átlendülni. Gratulálok a Pécsnek is, tisztességesen, felkészülten játszottak. Úgy érzem, a mérleg nyelvét az billentette a javunkra, hogy következetesen betartottuk a meccstervünket, még ha nem is játszottunk tökéletesen. Az első félidőben 49 pontot szereztünk, de mindössze két hárompontost dobtunk, a teljes meccsen pedig csak ötöt – ez tőlünk gyenge teljesítmény, hiszen sokkal jobbak vagyunk távolról.
– Köszönöm a játékosaim hozzáállását, különösen azt, hogy a külföldiek is vállalták a kemény védekezést és a fizikai játékot – valóban csapatként dolgoztunk. Most örülünk ennek a győzelemnek, de már a következő feladatra készülünk: jövő héten a Sopront fogadjuk hazai pályán, amely éppen most győzte le a Falcót. Nehéz mérkőzés lesz, de természetesen ott is a győzelem a cél.
Meleg Gergő Zoárd, az NKA játékosa:
– Belülről úgy éreztem, hogy az első félidőben nem voltunk kellően energikusak. 49 kapott pont 20 perc alatt elfogadhatatlan. Tudtuk, hogy három-négy kulcsjátékosra külön figyelmet kell fordítani egy-egy elleni szituációkban, de sajnos ez ma nem sikerült. A második félidőben voltak biztató jelek, ezekre lehet és kell is építeni a jövőben.
– Természetesen nyerni szerettünk volna – ez minden mérkőzésen a cél –, de nem szabad egyetlen vereség miatt elkeseredni. Hosszú még a szezon, sok lehetőségünk lesz javítani, és biztos vagyok benne, hogy javulni is fogunk. Most már a Kecskemét elleni mérkőzésre készülünk, ott győzni szeretnénk.
Szabó Ferenc