Jogerősen eltiltották Kenderesi Tamást a doppingügyben

2025. október 20. 12:19 2025. okt. 20. 12:19

Véglegessé vált Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó eltiltása: a Svájci Legfelsőbb Bíróság is elutasította a fellebbezését, így a 28 éves sportoló négy évig nem versenyezhet, és jelentős pénzbüntetést is fizetnie kell – írta a Sporthír Szolgálat.

A döntéssel jogerőre emelkedett a doppingvétség miatt korábban kiszabott elmarasztalás, így Kenderesi Tamás számára lezárult minden jogi lehetőség az ügy rendezésére. A Sporthír Szolgálat szerint a sportolónak komoly pénztartozást is rendeznie kell, bár az összeg egyelőre nem ismert.

Kenderesi és jogi képviselője idén áprilisban fordult a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz, abban bízva, hogy kimondják az úszó ártatlanságát vagy új eljárást rendelnek el Magyarországon. A testület azonban helybenhagyta a Sportdöntőbíróság (CAS) korábbi döntését, amely a Magyar Antidopping Csoport (MACS) elmarasztaló határozatát erősítette meg.

A 2016-os riói olimpia 200 méteres pillangóúszásának bronzérmese 2022 októberében értesült arról, hogy biológiai útlevele alapján doppingeljárás indult ellene. Kenderesi mindvégig tagadta a vádakat, és nem volt hajlandó elismerni a doppingolást, még akkor sem, amikor enyhébb büntetést ajánlottak neki beismerés esetén.

A jogerős döntéssel Kenderesi Tamás négyéves eltiltása véglegessé vált, ami gyakorlatilag véget vethet aktív sportolói pályafutásának.