Kilencedjére rendezik meg a Varga Ferenc emléktornát

2021. október 30. 13:58 2021. okt. 30. 13:58

Kilencedik alkalommal rendezi meg a PVSK női kosárlabda utánpótlás szakosztálya a Varga Ferenc Emléktornát. A névadó évtizedeken keresztül játékosként, majd edzőként tevékenykedett a PVSK kosárlabda szakosztályában. A kosarasok először lépnek pályára a Verseny utcai új Szamosi Nándor nevét viselő sportcsarnokban pénteken és szombaton.

A korábbi tornákat tavasszal rendezték, de a koronavírus járvány a Pécs-Harkány országúti futóverseny átütemezéséhez hasonlóan a kosárlabda torna rendezési időpontját is átprogramozta.

 

A meghívott csapatok több szálon kötődnek a PVSK-ban éveken keresztül dolgozó Varga Ferenchez. A Nagykanizsa edzője, Gábor Erzsébet éveken keresztül dolgozott mindenki Feri bácsijával. A Győr egyesületi vezetője Füzy András és Iványi Dalma kapcsolatát, mindenki ismerheti a Mecsekaljai városhoz. A Baja rendszeres részvevője a pécsi tornának. Szolnok remek utánpótlás gárdával rendelkezik. A Tisza partiak elleni mérkőzések jó felmérés lesz minden csapat számára.

 

 

Debreceni Eszter a női utánpótlás szakág vezetője, Varga Ferencet „pótédesapjának” nevezte. Aktív sportolóként és edzőként is sokat segített a Pecásként ismert pécsi szakembernek. 

 

Azt már Tiszai László, a torna szervezője mondta, hogy „Mivel nem bajnoki mérkőzésekről van szó, így védettségi igazolvánnyal a szülők, megnézhetik a gyerekeket, hiszen nyitott kapukkal várják az érdeklödőket.

 

Beszéltünk Temes Borókával a PVSK U 18-as kosarasával, aki csütörtökön megkapta a behívott a magyar korosztályos válogatottba. Boróka elmondta, hogy 14 éve műveli kedvenc sportágát. Edzőtáborokba, összetartásra már régebben is meghívták a válogatottba. Először hívták be a keretbe, ahol Völgyi Péter a szakmai vezető. A 2-3 as poszton játszó hölgy a Varga Ferenc tornán szeretne győztes csapat tagja lenni. Az első lépést már megtették, pénteken a nyitótalálkozón verték a Szolnok gárdáját.

Varga Ferenc Gyuláról került Komlóra, ahol hetedik osztályos korában már kosárlabdázott. 1953-tól már a PVSK-hoz tartozott, ahol Szamosi Nándor volt az ifjúsági csapat edzője. 1960. július 01-ével kezdett edzősködni Komlón, ahol amellett egy időben 1970-77-ig a Komlói Bányász ügyvezető elnöke is volt. 1977-ben újra Pécsre került és a PVSK NB I-es férfi csapatának lett az edzője. 1979-1983-ig Zalaegerszegen tevékenykedett, ahol bajnokságot nyert a junior csapattal és a felnőtt csapatot a 9. helyről a 4. helyre hozta fel.

1983-ban újból a PVSK következett pályafutásában, de most már a női csapat edzéseit irányította. Egy év munka után komoly fiatalítás történt. Hollós Anna, Balázs Hajnalka, Sztojkovics Éva, Horváth Judit kerültek a csapatba, majd később Veres Judit is csatlakozott. Itt kezdődött a 90-es évek PVSK-s női sikercsapatának története, ő fektette le azokat az alapokat amiből hosszú éveken át megszülettek a női csapat bajnoki címei és kupagyőzelmei. Ezt követően edzőként folytatta a PVSK fiúknál, majd a női csapat szakosztály igazgatója lett. Egy rövid Siófoki kitérő után ismét a PVSK-nál dolgozott tovább, haláláig, mint a női utánpótlás szakág vezetője.

(részlet  Az első vágányon c. könyvből)

Szerző: Szabó Ferenc