Kimászott a hullámvölgyből a PVSK Zalaegerszegen

2021. november 14. 10:30 2021. nov. 14. 10:30

A PVSK-VEOLIA NB I-es férfi kosárlabda csapata mélyről indította a 2021-2022 évi bajnoki szezont. A nyitányon, Szombathelyen közel 20 pontos vereség, majd a Debrecentől a Lauber Dezső sportcsarnokban is nagyarányú vereség. A hullámvölgynek tekinthető balsikerek után, három izgalmas csatában nyertek Bíró Olivérék. A 6. fordulóban újabb vereség Szolnokon, majd siker a Sopron otthonában. Váratlan vereség Körmenden, még nagyobb meglepetés a hazai pályán a Kaposvár elleni vereség.

A csapat számára nagyon fájdalmas volt a legutóbbi, Kaposvár elleni találkozó. Nem igazán tudtak felpörögni, és sokkal több apró hiba csúszott a játékukba, mint amit előtte láthattunk. Szombaton újabb erőpróba előtt állt Dragan Aleksic csapata. Zalaegerszegre látogattak és bizony a ZTE ellen idegenben nincs könnyű dolga senkinek. Ez még akkor is igaz, ha az eddigi kilenc fordulóban a ZTE nem is szerepelt túl fényesen – két győzelemmel és hét vereséggel a tabella utolsó előtti helyén áll jelenleg. Az is csalóka valamelyest, hogy legutóbbi három meccsét egyaránt elveszítette. Számukra rendkívül fontos lenne a győzelem kiharcolása, hiszen jól látszik, hogy a negyediktől a tizenegyedik helyig elképesztően sűrű a mezőny. Jelenleg a kilencedik a PVSK-VEOLIA, azonban ha a KKK ellen egy hete sikertörténettel zárták volna a mérkőzést, akkor a negyedik DEAC-cal holtversenyben állnának.

Gordon kezdte sikeres tripla dobással a pontpárbajt, 0-3. Rövid ideig tartotta vendégvezetés, Guyton 5 pontjával sikerült a ZTE csapatának a fordítás. A 7. perc végén ismét a PVSK vezetett, 10-11, időt is kért a hazai mester. Németh lepattanót szedett le, Simo pontot dobott, 17-11 a 8. perc közepén Brkic közeli dobást hagyott ki, Horti büntetőivel, 21-14 a negyed végére. A PVSK dobásai az első negyedben felejtősre sikerültek. A 2/10, 3/9, 1/3 mutatókat biztos, hogy lehet javítani a folytatásban.

A második negyedben Ivosev dobásai beleestek a zsákba és csökkent a különbség, 30-24, a 17. percben. A 30-26-os állásnál időt kért a hazai vezető edző, Teo Cizmic. A csapatkapitány Bíró Olivér a legjobbkor dobott és 30-28, de Guyton válaszolt, 32-28 a hosszú szünet előtt.

A harmadik negyed elejétől javult a PVSK sikeres dobó teljesítménye. A 25. percben, 42-44. Hazai időkérés. Gordon triplával növelte a vendégek eredményét, 42-47. 27. percben. Az amerikai Bryson percről percre jól alakít. Az 5 távoli dobása a zsákba, a lepattanók gyűjtése megcsillantotta a tartós sikeres fordítást. A hazai oldalon, a 2-es poszton játszó Németh Ákosnak vannak látványos és hasznos percei, 30 perc után, 46-50.

Férfi mérkőzéshez szokottan három negyed alatt nem volt pont eső. A záró negyed a pécsi dobásokkal kezdődött. Sikerben a szerb Ivosev Tamás vette ki a részét. Aki a büntetőket is hibátlanul értékesítette. A 34. percben, 57-64. A PVSK dobó teljesítménye nagyot javult, 57-67. a hazai időkérés nem is maradt el. A 35. percben a ZTE elérte a csapathibát. A végjátékra beleerősített a PVSK-VEOLIA. A Zalaegerszeg feltűnően sok labdát adott el. A hazaiak 16 alkalommal hibáztak, a pécsiek csak 8 esetben. A Pécs idegenlégiósa Haynes Jones két sikeres büntetőjével zárult a találkozó, 65-78.

 

Szerző: Szabó Ferenc