A mérkőzés előtt ünnepélyes pillanatoknak lehettek tanúi a szurkolók: a klub vezetése köszöntötte a pécsiek vezetőedzőjét, Vas László, aki a Balatonlelle elleni találkozón már a 150. tétmérkőzésén irányította a csapatot.
A kezdő sípszó után a hazaiak gyorsan átvették az irányítást. A 6. percben Helesh szerezte meg a vezetést, miután egy pontos akció végén közelről a kapuba talált (1–0). A támadó ezzel már 14. bajnoki gólját jegyezte a szezonban.
Nem kellett sokat várni az újabb találatra sem: a 20. percben Novák növelte az előnyt egy szép befejezéssel (2–0). A vendégek kapusa ugyan beleért a labdába, de hárítani már nem tudott.
A 36. percben büntetőhöz jutott a PMFC, amelyet ismét Helesh értékesített magabiztosan, így már kétgólos volt a támadó (3–0). A félidő zárásaként ismét Novák villant: egy visszagurított labdát vágott a hosszú felső sarokba, beállítva a 4–0-s félidei eredményt.
A fordulás után a pécsiek visszavettek a tempóból, de továbbra is kézben tartották a mérkőzést. A hajrában több csere is érkezett, és bár Tóth Z. egy alkalommal betalált, a gólt les miatt érvénytelenítették. Újabb találat már nem született, így a PMFC végül magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott.
A találkozó után Vas László így nyilatkozott:
„Örülünk, hogy egyre többen járnak ki a mérkőzéseinkre, hiszen értük dolgozunk. Egy jó formában lévő Siófok ellen léptünk pályára, mégis magabiztos győzelmet arattunk, ráadásul kapott gól nélkül. Minden mérkőzésre maximálisan fel kell készülnünk, mert komoly céljaink vannak.”
Pécsi MFC – BFC Siófok 4–0 (4–0)
Gólszerzők: Helesh (6., 37. – büntetőből), Novák (20., 45.)
PMFC:
Varasdi – Mlinárcsik, Harsányi, Csemer (Böndi, 46.) – Galacs (Beke, 64.), Horváth B., Kesztyűs, Nagy, Hegedűs (Varga, 77.) – Helesh (Bukovics, 64.), Novák (Tóth Z., 77.)
Vezetőedző: Vas László
A győzelemmel a PMFC továbbra is tapad az élmezőnyre, és pontazonossággal áll a második helyen. A következő fordulóban rangadó vár a pécsiekre: Kaposváron lépnek pályára, ahol akár az élre is ugorhatnak.