Komlói női kosárlabda siker

2021. április 19. 19:21 2021. ápr. 19. 19:21

Komlón a kézilabda és a labdarúgás mellett nagy hagyományai vannak a női kosárlabdának. Éveken keresztül Egri Nándor irányította és vezette a bányász város kosárlabda életét. 10 éve Czukor János irányítja a városban ezt a sportágat. Hogyan sikerült a komlói hagyományt megőrizni, kérdeztük Czukor Jánost Komló Sport Kft női kosárlabda csapat vezetőedzöjét.

- 1952 óta létezik kosárlabda Komlón, 2005 óta veszek részt ebben, azon belül is a női vonalon ténykedem. Első éveimben az utánpótlásban dolgoztam, a bázist próbáltam meg felépíteni, a merítési lehetőségeket mélyíteni. Egri Nándor 2010-ben kért fel, hogy irányítsam én a felnőtt csapatot is visszavonulását követően. Azóta minden évben párhuzamosan vezetek utánpótlás és felnőtt együttest is, volt, hogy egyszerre több korosztályt, ezek mellett irányítom a Szakosztály technikai részét is. Az évek során sok gyermekkel ismertettük meg a kosárlabdát és sok tehetséget neveltünk, de főként leányokkal foglalkozunk. Tehetséges edzők is körbevesznek, aki mind tevékenyen szerepet vállalnak a Szakosztály életében. Hiegl Zsolt nagyon sok évig irányított utánpótlás csapatokat, de nálunk dolgozott Pap Vanessza és Szabó Nóri (aki jelenleg a Kozármisleny SE Kosárlabda Szakosztályában dolgozik eredményesen) is. Jelenleg Román Réka és Prelóger Andrea irányítja a kosárpalánta programunkat, Rétyi Árpád pedig a kenguru csapatunkat vezeti. Én ebben a szezonban a kadett és a felnőtt korosztállyal dolgoztam.

Az évek óta segítséget nyújtó általános iskolákban dolgozó testnevelő tanárok segítsége nélkül – itt kiemelném Szirtes Judit munkáját – nehezen lehetne tartani a bázisunkat. A munkámat pedig eddig is segítette egykori szakosztályvezetőnk dr. Falusyné Nagy Ildikó. De köszönet jár az Egyesületünket fenntartó Komló Sport Kft. vezetőségének is az anyagi oldal megteremtéséért.

- Emlékezetem szerint a Horváth Judit nevét viselő Amatőr Bajnokságot a 2020-2021 évben először nyerte meg a Komló. Mire volt szükség a sikerhez?

- Igen, ebben az elnevezésű sorozatban valóban először végeztünk az első helyen, de nem hagynám ki, hogy ennek a bajnokságnak az elődjében, legutóbb 2000-2001-es szezonban voltunk utoljára bajnokok, Egri Nándor vezetésével. A mostani siker titka talán a tavalyi kényszerű zárások után még lelkesebb játszó játékosaink, akik nem mellesleg évek óta együtt kosaraznak, szinte együtt nőtték ki az utánpótlás korosztályokat, így jól ismerik egymást.

 

- Ismereteim szerint a csapat jelentős része komlói, Komló környéki játékosokból áll. Mennyire egyszerű, vagy nehéz 12-14 játékos megtartása.

- Ez nehéz feladat, minden évben, minden szezonban előre kell gondolkozni. Igyekszem a tehetséges utánpótlás korú játékosokkal megerősíteni a keretet, ami az idő elteltével kifizetődik. Büszkén mondhatom, hogy a bajnokcsapat 14 fős keretéből 13 játékos nálunk kezdett el kosárlabdázni és szinte minden korosztályt végigjártak az Együttesünkben.

 

- NB I-et is megjárt Csutorás Fanni is erőssége a csapatnak. Mit tud segíteni a fiataloknak?

Csutorás Fanni az idény előtt keresett meg, hogy szívesen csatlakozna hozzánk, szimpatikusnak találta Szakosztályunk eddigi ténykedését és az azt körülölelő hangulatot. Ő egy nagyon rutinos és nagy tapasztalattal rendelkező komplett játékosként jött hozzánk, de mondhatom, hogy teljes mértékben beilleszkedett. A fiatalok számára nyilvánvalóan minden felnőtt játékos példakép kell, hogy legyen. Fanni alázatos és fáradtságot nem ismerő edzésmunkája, valamint mindent elsöprő győzni akarása minden fiatal játékosnak motivációt kell, hogy jelentsen.

 

- Éveken keresztül ebben a bajnokságban játszott visszavonulása után, Iványi Dalma PVSK ÖTYE néven. Milyen típusú múltú ellenfelek vannak jelenleg a mezőnyben?

- Ebben a bajnokságban az évek során sok remek játékos és csapat játszott és játszik most is. A 10 éves felnőtt vezetőedzői szerepem alatt szerepelt itt Bátaszék, Szekszárd, Nagykanizsa és Magyarszék (igaz pécsi játékosokkal feltöltve) csapata is. A jelenlegi mezőnyt tekintve pedig a döntős Gyakorló DSE Kaposvár bír nagy tradíciókkal, a visszatérő ASE Paks csapat is régóta itt szerepel, de nyilvánvaló, hogy a PVSK a legnagyobb hagyományokkal rendelkező együttes a mezőnyben. Az utóbbi években rendre kettő csapattal szerepel a Petőfi SE, mely a tehetséges fiataljait is szépen nevelgeti.

 

- A koronavírus járvány mennyire nehezítette az edző munkáját?

- Leginkább az elindulás volt nehéz. Mi tisztában voltunk azzal, hogy vállaljuk a játékot. De nyilván a Szövetség direktívái és iránymutatása nélkül a pontvadászat nehezen kezdődhetett meg. Szerencsére csak egy alkalommal kerültünk hatósági intézkedés alá, de csak kontaktként, igazolt fertőzöttünk nem volt a felnőtt csapatban az idény során

Szeretném külön kiemelni a csapatom tagjait, Marton Kornéliát, László Mirellát, Leipold Boglárkát, Kéri Csenitt, Földesi Lilit, Szabó Nórit, Kakócz Kata csapatkapitányt, Peti Zsófit, Sebestyén Rékát, Baksai Vivit, Horváth Lénát, Csutorás Fannit, Kerekes Sacit és Kerekes Lucát, akik nélkül nem lehetett volna ezt a sikert elérni! Köszönöm Nekik!

 

- Milyen tervei vannak a bajnokcsapatnak 2021-2022 évre?

- Szeretnénk egy tervezhető bajnokságban részt venni és szeretnénk megvédeni a címünket.

 

Szerző: Szabó Ferenc