Komoly vízilabda utánpótlásképzés folyik Pécsett

2022. augusztus 22. 16:55 2022. aug. 22. 16:55

Vízilabda utánpótlás nevelés már nagyon régóta folyik Pécsett, a városban. A 80-as években még a SCPM úszószakosztályaként, majd később a TÁSI vízilabda szakosztályaként üzemelt. Ezek után került a PVSE-hez, majd a PSN Zrt. megszületésével a vízilabda szakosztály is ide került. Az utóbbinál egyre szaporodnak a nemzetközi sikerek is.

A legutóbbi sikert a belgrádi U 18-as FINA Vízilabda Világbajnokságon érte el a magyar együttes az elmúlt hétvégén. A csapatkapitány a SNAPSZERT csapatában pólózó Gasz Roland volt, a másodedző szintén pécsi Lukács Gergely.

– Nagyon fontos, hogy folyamatosan legyen utánpótlás, mondta a Pécsi STOP-nak Krizsán András, a baby előkészítőcsoport edzője. A vízilabdasport Magyarország egyik sikersportága, amelyben több mint egy évszázada a világ élmezőnyéhez tartozunk. A pécsi vízilabdás képzésben is próbálunk lépést tartani ezzel a szinttel, és az elmúlt években az utánpótláscsapataink elért eredményei és saját nevelésű játékosaink egyéni sikerei alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy hazánk egyik legeredményesebb vidéki képzőbázisa vagyunk. Az egyre növekvő számú, saját nevelésű fiatalokkal felálló OB1-es felnőtt csapattal közösen kidolgozott hosszútávú koncepció is az utánpótlás-nevelésre épül. A PSN Zrt. vízilabda szakosztály egy szinte teljes mértékben versenysport fiú szakosztályban.

- Kiknek ajánlják a sportágat?

A vízilabda sportágat mindenkinek ajánljuk. Magyarország legsikeresebb labdajátékában, a kilencszeres olimpiai bajnok sportágban minden testalkatú fiatal megtalálhatja az örömforrást. Ha átlagos testmérettel rendelkezel, vagy kicsi és fürge vagy, netán mackósabb testű legény, akkor is nálunk van a helyed. Ha kell, letörjük a szarvát a nehezen kezelhető gyermeknek, vagy bátorságszérumot adunk a félősebbeknek. A szülők pedig az egyik legbiztonságosabb közösségi helyen tudhatják gyermeküket. A tréner hozzátette, hogy a szülők az edzéseket nem tekinthetik meg. Ennek infrastrukturális okai is vannak, hiszen az Abay Nemes Oszkár Uszoda lelátóját csak a mérkőzésekre nyitják ki, de szorosan ott áll mellette a szakmai érv, ami szerint a gyermek nem koncentrál megfelelően, másként viselkedik, adott esetben túlzottan biztonságban érzi magát, vagy frusztrálja, feszült lesz a szülő jelenlétében, és ezért adott foglalkozásokon nem megfelelően teljesít, fejlődik.

Az érdeklődőknek a Toborzásért felelős edzőt: Arató Zoltánt lehet hívni, +36 30 790 0025 telefonszámon.

 

Szerző: Szabó Ferenc