Látványos évzáró gála a Hullámfürdőben – a pécsi szinkronúszók új műsorral is készültek
A PSN Zrt. szinkronúszó szakosztálya színes és hangulatos évzáró gálával búcsúztatta az idényt a pécsi Hullámfürdőben. Az eseményre megtelt az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda lelátója, ahol a közönség valamennyi korosztály előadását megtekinthette – a már ismert versenyszámok mellett több új koreográfiát is bemutattak a szinkronúszó lányok.
A gála célja nemcsak az elmúlt év közös ünneplése volt, hanem lehetőséget adott arra is, hogy a fiatal sportolók bemutatkozhassanak szüleiknek, barátaiknak, és a sport iránt érdeklődő közönségnek – immár nem versenykörülmények között. A látványos produkciók jól tükrözték a sportolók technikai tudását, kreativitását, és azt az elhivatottságot, ami e sportág sajátja.
„A szinkronúszás az úszás, a tánc és az akrobatika művészi elegye – nem véletlenül nevezik vízi balettnek is” – mesélte Bársony Kinga, a szakosztály vezetője. Hozzátette: „A sportolóknak kiváló úszástudással, erővel, rugalmassággal, ügyességgel és nagy kitartással kell rendelkezniük. Mindezt a zene ritmusára, csapattársaikkal tökéletes összhangban kell bemutatniuk.”
A szinkronúszás 1984 óta szerepel az olimpiai programban, és népszerűsége világszerte egyre nő. Nemcsak sport, hanem látványos előadóművészet is, amelyhez a külsőségek is hozzátartoznak.
A sportág egyik különlegessége, hogy a versenyzők nemcsak technikailag, hanem vizuálisan is magas színvonalon jelennek meg. A kötelező gyakorlatokat letisztult megjelenésben – fekete fürdőruhában, fehér úszósapkában – mutatják be. A kűröknél viszont díszes, egyedi fürdőruhákban, harmonizáló fejdíszekkel és hangsúlyosabb sminkkel lépnek vízbe.
„A kisebb korosztályoknál az edzőkkel közösen választják ki a versenyruhát, míg a junioroknál és felnőtteknél a sportolók maguk döntenek a megjelenésükről” – tette hozzá Bársony Kinga.
Flamingóból PSNZRT – a pécsi szinkronúszás története
A pécsi szinkronúszás múltja több mint két évtizedre nyúlik vissza: a szakosztály 2000-ben alakult „Flamingo” néven. Azóta fokozatosan épültek fel a korosztályos csapatok. Ma már kezdő, gyermek, utánpótlás, junior és felnőtt kategóriákban is versenyeznek pécsi sportolók. A PSNZRT szakosztályában mintegy harminc versenyző készül aktívan, és a kemény munka már most is meghozta gyümölcsét: az utánpótláscsapat ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon.
A Hullámfürdőben hétköznaponként tartják az edzéseket, változó időpontban. A kezdők edzésrendje heti egy úszásból, két szinkronúszásból, gimnasztikából és balettórából áll. A szakosztály elsősorban 6–8 éves, mélyvízben biztos úszástudással rendelkező gyermekek jelentkezését várja.
„A szinkronúszás nemcsak sport, hanem közösség is. A lányok – és ritkábban, de fiúk is – megtanulnak együtt dolgozni, figyelni egymásra, és egy olyan világ részévé válni, ahol a fegyelem és a kreativitás kéz a kézben jár” – zárta gondolatait Bársony Kinga.
Szabó Ferenc