Magabiztos győzelemmel közelít a feljutáshoz a PVSK-Veolia

2026. január 19. 13:21 2026. jan. 19. 13:21

Szombat este a Vasas Akadémia otthonában lépett pályára a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapata az NB I/B Piros csoportjában. A pécsiek számára rendkívül fontos volt az összecsapás, hiszen a gyengébb évkezdést követően legutóbb egy jó játékkal aratott miskolci győzelem csak akkor érhet igazán sokat, ha azt folytatni is tudják. A tabellán harmadik helyen álló PVSK számára a tizedik Vasas ellen sem volt beleférő a kihagyás.

A mérkőzést megelőzően Sértő Ádám vezetőedző segítője, Mándity Marko óvatosságra intett az ellenféllel kapcsolatban. Mint fogalmazott, a Vasas a szezon eleje óta stílust váltott, gyorsabb, agresszívebb játékot játszik, ami különösen a védekezésben követel maximális koncentrációt. Hangsúlyozta, hogy a jó védekezés teremti meg a ritmust a támadójátékhoz is, és ha sikerül megközelíteni – vagy akár túlszárnyalni – a Miskolc ellen nyújtott teljesítményt, akkor a PVSK sorsa saját kezében lesz.

Az első félidőben azonban még nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a vendégek elképzelték. A PVSK nehezen tudta levédekezni a Vasas távoli dobásait, a hazaiak különösen az első negyedben voltak pontosak kintről (öt sikeres tripla az egy ellenében). Fekete Viktor Norbert kiváló formában kosarazott, az első játékrészben szinte alig hibázott. A nagyszünetre ennek ellenére csupán minimális, 48–46-os Vasas-előnnyel vonulhattak a csapatok.

A harmadik negyedben azonban látványos fordulat következett. A PVSK-Veolia elképesztő energiával tért vissza a pályára, és bitang kemény védekezésével teljesen összezavarta a hazaiakat. A labdaszerzésekből gyors kosarak születtek, miközben a túloldalon Djordjevics, Plézer és Balogh távolról is pontosan célzott. A vendégek nemcsak átvették a vezetést, hanem a harmadik negyed végére már kilencpontos előnyt építettek ki.

A záró játékrészt egy 8–2-es rohammal indították a pécsiek, így 60–75-nél időt kellett kérnie a Vasasnak. Ez azonban nem törte meg a PVSK lendületét: az előny rövidesen 18 pontra nőtt, és bár még sok idő volt hátra, egyértelművé vált, hogy a mérkőzés eldőlt. A hazaiak ugyan a hajrában valamelyest kozmetikáztak az eredményen, de a vendégek győzelme a második félidő elejétől kezdve egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.

A PVSK-Veolia ezzel a sikerrel újabb fontos lépést tett a feljutási céljai felé.

Vasas Akadémia–PVSK-Veolia 76–86(25–22, 23–24, 10–21, 18–19)

Vasas Akadémia:Farkas 10/6, Bérces 4/3, Pleesz Á. 7/3, Fekete 23/12, Olasz 13
Csere: Takács 5/3, Andrássy 9, Krasovec 5/3, Erdős
Vezetőedző: Aribabu Stephen Olumide

PVSK-Veolia: Balogh Sz. 17/9, Molnár M. 10/3, Plézer 10/6, Harka 10/3, Djordjevics 20/9
Csere: Merkl 4, Werner 5, Kertész 5/3, Gadácsi 2, Czermann 3/3
Vezetőedző: Sértő Ádám

Szabó Ferenc