Magabiztos sikerével robog tovább a PVSK, de a feljutás már nem csak rajtuk múlik
A három nappal korábban elszenvedett veszprémi vereséggel a második hely megszerzése már nem kizárólag a PVSK-Veolia kezében van. Ahhoz, hogy pályaelőnnyel kezdhessék a rájátszást, más eredmények alakulására is szükség lesz. Egy azonban biztos volt: szombat este, a Lauber Dezső Sportcsarnokban a Salgótarján ellen kötelező volt a győzelem az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén.
A találkozó emlékezetes marad a szurkolók számára, hiszen a pécsi „párducok” végig magabiztos játékkal, Djordjevics vezérletével kiütéses győzelmet arattak.
A mérkőzés előtt Sértő Ádám vezetőedző visszatekintett az elmúlt időszakra: – A Jászberény ellen sikerült megvalósítanunk, amit szerettünk volna: negyven percen át fegyelmezetten, a terveink szerint játszottunk, és meg is lett az eredménye. Aztán jött a veszprémi mérkőzés. Nem játszottunk rosszul, voltak jó periódusaink, de az ellenfél kiváló dobóformát fogott ki. Nem is ez a vereség a legfájóbb, hanem azok a korábbi meccsek, amelyek most ütnek vissza. Matematikailag még van esélyünk a második helyre, de ehhez más eredményeknek is kedvezően kell alakulniuk. A Salgótarján ellen viszont nincs kérdés: nyernünk kell.
A PVSK remekül kezdte a találkozót: gyorsan 7–0-s előnyre tett szert, és már az első percekben jelezte fölényét. Bár a vendégek időnként felzárkóztak, a hazaiak pontos távoli dobásokkal és fegyelmezett játékkal tartották az előnyt, az első negyed végére 27–19-re vezettek.
A második játékrészben kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, a salgótarjániak több triplával is közelebb kerültek, de a pécsiek így is kontroll alatt tartották a mérkőzést. A félidőben 42–34 állt az eredményjelzőn, Djordjevics ekkor már a mezőny legeredményesebb játékosa volt.
A fordulás után azonban egyértelműen eldőlt a találkozó. A PVSK védekezése felkeményedett, támadásban pedig sorra estek a kosarak. A harmadik negyed végére már több mint húszpontos különbség alakult ki (75–51), ami gyakorlatilag lezárta az érdemi kérdéseket.
A záró játékrészben a cserejátékosok is kivették a részüket a pontgyártásból: Plézer, Werner és a többiek is eredményesen szálltak be, így a hazaiak végül fölényes, 103–67-es győzelmet arattak.
PVSK-Veolia–EBH-Salgótarján 103-67(27-19, 15-15, 33-17, 28-16)
PVSK-Veolia: Balogh Sz. 10/3, Molnár M. 8/6, Kertész 14/6, Géringer 6, Djordjevics 28/12. Cs.: Merkl
2, Czermann 6/6, Werner 10, Plézer 15/6, Bunos 4, Rácz, Aradi.
Vezetőedző: Sértő Ádám.
EBH-Salgótarján: Cserényi Martin 3/3, Tóth B. 9/3, Ervin 11/3, Ormai 10, Hargitai 5. Cs.: Kalassai
14/6, Cserényi Marcell 11, Nagy, Balázs M. 4, Kazinczy.
Vezetőedző: Dániel Péter.
A mérkőzés után Sértő Ádám elégedetten értékelt: – Gratulálok a csapatnak, különösen az első negyedhez és a második félidőhöz! Jól reagáltunk a szerdai vereségre. A kosárlabda ismét lehetőséget adott arra, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Innentől rajtunk múlik minden: ha nem élünk vele, nem érdemeljük meg. Továbbra is csak magunkra koncentrálunk, a következő mérkőzést meg kell nyernünk. A szurkolóknak köszönjük a támogatást, a Salgótarjánnak pedig sok sikert kívánok a céljai eléréséhez.
A PVSK tehát magabiztos sikerrel zárta hazai alapszakaszát, és bár a második hely sorsa már nem kizárólag rajta múlik, a rájátszás előtt jó formát mutatott.
Szabó Ferenc